Lázár János: Fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk

Lázár János: Fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk

Fotó: Facebook/Lázár János

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lázár János elnök szerint május végére befejeződhet a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) pénzügyi konszolidációja.

Az MTSZ tavaly nyáron megválasztott vezetője csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, a szövetség összesen 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére. Ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét. – Három dolgot csináltunk az elmúlt egy évben: fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk – összegzett Lázár János.

– Azt ígértem, hogy december 31-ig lezárulhat a konszolidáció, de az eddig említetteken túl van egy 1,4 milliárdos tartozásunk is az Emmi felé, amelyet szintén rendezni szeretnénk. Szeretnénk június elején egy közgyűlést szervezni, ahol a pénzügyi konszolidáció után a jogi konszolidáció is végbe mehet, és végrehajthatunk egy átlátható közgyűlési működést, valamint tagrevíziót – mondta.

Ami a távolabbi terveket illeti, az MTSZ elnöke kifejtette, ígérettel bír a kormánytól arra, hogy infrastrukturális fejlesztések várhatók a vidéki teniszéletben. – Sopronban például komplett új infrastruktúrát kívánunk létrehozni az önkormányzattal közösen, körülbelül tíz megyei jogú városban, illetve 15 kisebb településen szeretnénk megvalósítani a családi vagy regionális teniszközpont-koncepciót – tette hozzá.

Az MTSZ februárban közölte, hogy a megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a szövetségnél. Tavaly a Lázár János által vezetett új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva. A szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, akinek a jelentéséből kiderült, hogy a szövetség az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. A korábban előterjesztett beszámoló pedig egyáltalán nem a valós képet mutatta a gazdálkodásról, mivel az igazságügyi könyvszakértő véleménye szerint a kötelezettségek (hiányok) mértéke a publikáltnál több mint egymilliárd forinttal nagyobb, ráadásul ezen túlmenően közel 220 millió forint áfa visszafizetési kötelezettségre is fény derült.

A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett – többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen –, amelyek alapján a NAV vizsgálata jelenleg is folyamatban van.