A 2016-os franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a magyar válogatott az egész torna talán legjobb meccsét játszotta Portugáliával. A Cristiano Ronaldo vezette későbbi Eb-győztes toronymagas esélyesként folyamatosan loholt utánunk, és bár a kiesést csak egy győzelemmel kerülhették volna el biztosan, nem sokon múlt, hogy vesztesen hagyják el a lyoni pályát, a vége 3-3 lett. Öt évvel később ennek a meccsnek az emléke határozta meg a 2020-ról idén nyárra halasztott jubileumi kontinenstorna első magyar fellépését, ahol ismét a portugálok ellen lépett pályára a válogatott. A díszlet más, hiszen a két csapat ezúttal a (zsúfolásig telt) Puskás Arénában csapott össze, és a szereplők is részben kicserélődtek, tőlünk mindössze ketten maradtak az öt évvel ezelőtti összeállításból, a szurkolói elvárások azonban mit sem változtak: nem is annyira titokban mindenki újabb bravúrt várt az immár az olasz Marco Rossi szövetségi kapitány irányította magyar válogatottól.
Magyarország kétségkívül a torna legkegyetlenebb csoportjába került. Nem igen jött még össze Eb-n olyan négyes, ahol a regnáló világbajnok, az előző kontinenstorna címvédésére készülő győztese és Németország került egy kvartettbe, amelynek ráadásul negyedik tagja épp a magyar nemzeti tizenegy. (A FIFA legfrissebb világranglistája szerint Franciaország a 2., Portugália az 5., Németország a 12., míg Magyarország a 37. helyen áll.) – Ne legyenek illúzióink, ők fognak nyerni, nekünk legfeljebb egy százalék esélyünk lehet – szögezte le határozottan még az Eb előtt Marco Rossi.
A magyar válogatott még sosem játszott világversenyen hazai pályán. Kérdés volt, hogy az első alkalom milyen hatással lesz a csapatra, feldobja-e a játékosokat, hogy több mint 60 ezer magyar (és ehhez képest maroknyi portugál) szurkoló előtt lépnek pályára, vagy agyonnyomja őket a hangulat, és az elvárás terhe. Az első félidő alapján valahol a kettő között ingadoztak.
A védekezésre berendezkedő csapat a középpályán igyekezett megszűrni a portugál támadásokat, és kontrákból veszélyeztetni. Előbbi hellyel-közzel működött, a gyors ellentámadásokra azonban már nem maradt energia. Amit jórészt a figyelmetlenség és a tanácstalanság számlájára írhattunk. Látványos volt, hogy sokáig egyedül a felkészülési mérkőzéseken mutatott formája miatt a csapatba került, ezen a szinten teljesen rutintalan Schäfer megindulásaiban volt fantázia. Szalai Ádám birodalmi lépegetőként , annak sebességével próbálta megtartani a labdát a villámgyors portugálok között, Sallai eltűnt a mezőnyben, Kleinheisler és Lovrencsics pedig nagyon sokat hibáztak. Szerencsére a védelem stabilnak bizonyult, Willi Orbán és Szalai Attila, ahogy azt tőlük várható volt, jó darabig felvették a versenyt Cristiano Ronaldóékkal, és a legtöbb esetben Botka is csatlakozott hozzájuk.
Erre szükség is volt, mert a portugálok újra és újra a kapunk elé szorítottak bennünket. És ilyenkor kiderült, ha Bruno Fernandes, Diogo Jota, Semedo vagy Bernardo Silva egy fokozattal feljebb kapcsolnak, már nehezebben követjük őket, és veszélyes helyzeteket alakíthatnak ki. A játékot főként Cristiano Ronaldóra hegyezték ki, aki először a 20. percben szerezhetett volna gólt – bár Cakir, a török játékvezető és partjelzője lest intettek, de ha bemegy, és visszanézik, valószínűleg megadták volna, Gulácsi azonban szerencsére nagyot védett lábbal. A 45. percben ugyancsak a Juventus sztárja veszélyeztetett, miután teljesen üresen maradt az ötösön, a bepasszolt labdát azonban rosszul találta el, így szerencsére fölé vágta. Rajta kívül Digo Jota is kétszer veszélyeztetett.
Ha az öt évvel ezelőtti meccset irodalmi műfajként jellemeznénk, minden bizonnyal a mágikus realizmusra esne a választásunk, ez esetben akkor a mostani találkozó nem lehet más, mint sült realizmus. A két csapat közti különbség hamar nyilvánvalóvá vált, és ezúttal elmaradt a franciaországi tornán tapasztalt felhajtóerő, ami eltüntethette volna a tudásbeli differenciát. Az eredmény tekintetében sokáig nem volt különbség persze, de hiányoztak a magyar csapatból az olyan kreatív játékosok, amilyen volt 2016-ban Gera Zoltán vagy Dzsudzsák Balázs. Sallai próbálkozott becsülettel, több ígéretes lövése is volt, de valódi veszélyt nem jelentett.
A küzdőszellemmel azonban nem volt gond, még azok a játékosok is láthatóan mindent kiadtak magukból, akik a játékukkal inkább lefelé lógtak ki a magyar csapatból. A folyamatos küzdelem, és a számukra megszokottnál lényegesen nagyobb tempó ugyanakkor felőrölt többeket, a védekezés ennek megfelelően váltott stabilról kissé elkeseredetté. Gulácsinak egyre többször kellett bravúrt bemutatnia, Marco Rossi erre reagálva bele is nyúlt a meccsbe: Schäfer helyett a francia születésű Negót küldte pályára frissítésként. Az Izland elleni utolsó pótselejtezőn az egyenlítő gólunkat szerző Nego a szűrésben és a támadásban is segíthette a csapatot.
Ahogy fogyott az idő, a portugáloknak úgy vált egyre sürgetőbbé a dolog, hiszen címvédőként ebben a csoportban kötelezőnek tűnt számukra a győzelem. A fokozódó feszültség minden mozdulatukban, gesztusukon látszott, egyre hevesebben reklamáltak, és többször pereltek a bíróval. A játék képe sokat nem változott, Portugália támadott, újdonságként immár átlövésekkel is próbálkozva, a mieink pedig hősiesen védekeztek. Botka, Orbán és Szalai Attila állták a sarat, Nagy Ádám és Nego jól segítettek be. Cristiano Ronaldóék igyekezete azon is meglátszott, hogy az utolsó negyedórára fordulva egyre többször nyíltak ki, és ilyenkor lehetőségünk adódott a támadásra is.
Sőt, még a gólszerzésre is, sajnos azonban a csereként beállt Schön találatát les miatt érvénytelenítették. A török játékvezető jó érzékkel hagyta az akciót, és csak aztán fújt a sípba, miután szinte felrobbant a stadion az örömtől. Ami nekünk nem jött össze, a portugáloknak igen. A 84. percben Guerreiro megpattanó lövése becsapta Gulácsit, 1-0 oda. Ettől össze is zuhant a csapat, két perccel később tizenegyesez jutott az ellenfél, Cristiano Ronaldo pedig nem kegyelmezett, 2-0. És ha már belejött, a legnagyobb portugál sztár rúgott még egyet a végén, kiütéssé alakítva az eredményt, 3-0.
Hősies küzdelemben bukott el a magyar válogatott, amely sokáig állta a képzettebb és gyorsabb portugálok rohamait, végül azonban egy peches gól miatt összeroskadt. A szervezettség nem lehetett kérdés, Marco Rossi ismét remekül összerakta és felépítette a csapatot, amely kis szerencsével kihúzhatta volna a döntetlent. Támadásban ugyanakkor nem mutattak sokat a játékosok. Schäfernek voltak ügyes húzásai, Sallai is hajtott becsülettel, és lövésekre is futotta az erejéből, és Schön is szépen mutatkozott be, de ezen a szinten ez kevés. Márpedig itt, az Eb-n ez a szint a mérce, hiszen a következő két meccsen Franciaországgal és Németországgal találkozunk majd.
Rendkívül lelkes, hajtós válogatottat formált Marco Rossi, amelynek védekezése is stabil, szervezett, nem véletlenül nyúlt 11 meccsesre a veretlenségi sorozatunk, amelynek most, Portugália vetett véget. Nemzetközi szinten is értékelhető csapat lett ez, de a keddi mérkőzésen az is kiderült, hogy a világ elitjéhez tartozó együttesek ellen a lelkesedés kevés. Az utolsó félórában szemmel léthatóan fogyott a szufla, mindig egy kicsit később értek oda a magyar játékosok, és így félő volt, hogy a sebességükből nem sokat vesztett portugálok előbb-utóbb kihagyhatatlan helyzetben találják magukat. Sajnos ez össze is jött, egy nagyon szerencsétlen lövéssel szereztek vezetést. És ez a pont volt az, ahol kiderült, mennyire is hajtotta szét magát a válogatott, a bekapott gól hatására teljesen összezuhantak, jött is két újabb találta.
Nincs oka szégyenkezni a csapatnak, mindent megtettek, ez a játék ma ennyire volt elég. Kérdés ezek után, hogy a Portugáliánál papíron erősebb, rendkívül gyors és kreatív támadókkal bíró francia válogatott ellen mire juthatunk. Szombaton kiderül.
