Különösen hangzik a címben foglalt jellemzés, ha arra gondolunk, hogy Magyarország milyen vívókat adott a világnak: Fuchs Jenőt, aki több mint száz éve uralta a kard mezőnyét; aztán jött Gerevich Aladárt, aki három évtizedes pályafutása során 7 olimpiai aranyérmet nyert (egyet egyéniben, hatot csapatban); vagy Kárpáti Rudolfot, aki két egyéni bajnoki címe mellé négyet csapatban is begyűjtött. És rajtuk kívül is számos zseniális kardozó bizonyított a nemzetközi porondon. Hogy mást ne mondjunk, 1908 és 1968 között csak egyetlen olimpián fordult elő, hogy nem magyar versenyző állt a dobogó legmagasabb fokán – de az 1920-as antwerpeni nyári játékokra Magyarország nem is kapott meghívót. Ebben a mezőnyben jutott a legmagasabbra Szilágyi Áron.
Három egyéni olimpiai bajnoki címe olyan teljesítmény, amire még soha senki nem volt képes a férfi vívók között. Nem csak itthon, sehol a világon. Fuchs Jenő, Kárpáti Rudolf, a szovjet Viktor Krovopuszkov és francia Jean-Francois Lamour szerzett két olimpiai aranyat egyéniben, de a harmadik egyiküknek sem jött össze. Szilágyi Áronnak igen. (Rajta kívül egyedül az olasz vívónő, Valentina Vezzali mondhatja magát háromszoros egyéni olimpiai bajnoknak.)
– Úgy készülök Tokióra, hogy szeretném elérni, de sok más van, ami komolyan ösztönöz. Az olimpiai szereplés már önmagában inspiráló, de az éremszerzés lehetősége, és az, hogy a csapattal is harcba szállhatunk a dobogóért, ugyanolyan rendkívüli hajtóerőt biztosít. Ha ezeket összeadom, kijön a kellő napi motiváció – fogalmazott a Magyar Hangnak Szilágyi Áron tavaly nyáron.
A kardvívó 2020 elején fantasztikus formába lendült, sorban nyerte a versenyeket, amíg a járvány miatt le nem húzta a rolót a szövetség. Néhány héttel később kiderült, nem csupán a kvalifikációs versenyeket, de az olimpiát is halasztják. A kérdésre, hogy nem törte-e meg döntés, az akkor már újra egyértelműen legnagyobb esélyesnek számító, győzelmi sorozatban lévő Szilágyi Áron azt felelte: „Idegeskedjenek inkább az ellenfeleim, akiknek nem sikerült nyerni.”
A pszichológiát tanult Szilágyi talán fejben a legerősebb – bár az egyetemi tanulmányait sosem kötötte össze a versenyen tanúsított magatartásával. Minél kiélezettebb a helyzet, annál jobb teljesítményre képes, és az olimpiai döntőnél nehéz lenne kiélezettebb helyzetet elképzelni. Nem véletlen, hogy mind a három fináléját – kívülről nézve – játszi könnyedséggel nyerte. 2012-ben 15-8-ra verte az olasz Occhiuzzit, 2016-ban az amerikai Daryl Homert ugyancsak 15-8-ra, Tokióban pedig még egyet faragott a bekapott találatokon, és 15-7-tel söpörte el az olasz Luigi Samelét.
– A fizikai felkészültség elengedhetetlen, szükséges, de nem elégséges feltétele a sikernek. A megfelelő mentális állapot azonban kellően komplex, hiszen egyfelől nagyon koncentráltnak kell lenni a páston, ám a kreativitásról sem szabad megfeledkezni ugyanakkor. Meg kell találnunk az ellenfél gyenge pontját úgy, hogy időben reagálunk a harcmodorára. Ez összetett felkészülést igényel – mondta a már idézett interjúban.
– A mezőny nagy része jellemzően nem vív jól a nyári játékokon, mert túlizgulják a dolgot, agyonnyomja őket az olimpia terhe – tette hozzá. – Rióban az volt a megdöbbentő, hogy milyen hatással voltak egymásra a versenyzők. Mintha egy feltúrt hangyabolyba csöppentem volna, ahol a rendezettség helyett a feszültség és a bizonytalanság lett úrrá mindenkin. Ebben nem akartam részt vállalni, ezért ahogy a kis csapatunkkal megérkeztünk, szándékosan lazán, mosolyogva beszélgettünk, igyekeztünk határozottnak tűnni, és ezáltal azzá is váltunk. Átvettük, amit kifelé sugároztunk, és ez sokakra bénítóan hatott – idézte fel Szilágyi Áron, akinek nyugalma most is bénítóan hatott az ellenfeleire.
Tokióban egész nap csodálatosan versenyzett. Első három asszójában úgy tűnt, mintha ifjúsági versenyzőkkel iskolázna csupán, a vívás fortélyaira oktatva a társait. Az elődöntőben a kellemetlen stílusú és modorú georgiai (grúz) Sandro Bazadze ellen már más volt a helyzet, ott kő keményen kellett küzdenie minden tusért. 13-13 után azonban Szilágyi ismét hideg fejjel zárta le az asszót, két találata után ugyan a georgiai ellenfél hevesen tiltakozott – és az olimpiai értékeket megcsúfolva, kezet sem fogott a magyar vívóval –, ez azonban az eredményen már nem változtatott. Talán csak még jobban kihegyezte Szilágyi Áron idegeit, aki a döntőben ismét lehengerlően vívott, Samele ugyan kétszer megpróbált visszakapaszkodni, de amikor nagyon kellett, a magyar kardozó ismét jelezte, hogy olimpiai döntőt legfeljebb akkor nyerhet más kardozó, ha ő már visszavonult.
Szilágyi Áron egyéni aranyérme után csapatban folytathatja történelmi szereplését, július 28-án. – A pályafutásom során három olimpia ment el anélkül, hogy a csapattal igazán bizonyíthattunk volna. Pekingben egy tussal kaptunk ki a negyeddöntőben, Londonba nem jutottunk ki, Rióban pedig a vívás olimpiai vetésforgója miatt kimaradt a kard csapatverseny – fogalmazott erről a vívónk tavaly. – Emiatt is nagyon motivált vagyok, ahogy a csapatból mindenki, bizonyítani szeretnénk. Nekem befejezőemberként az a feladatom a csapatban, hogy bevigyem az utolsó feladatot. Ez így elég egyszerűnek hangzik, a valóságban egy kicsit bonyolultabb, de ez kell a csapat végső sikeréhez. Ám ahhoz, hogy eljussunk az utolsó találatig, kell Decsi Tamás tartalékként való helytállása, Gémesi Csanád biztonságot adó vívása, és Szatmári András elsöprő lendülete, hiszen ő az, ki szórja a tusokat, és akár 5:0-ra is képes megnyerni egy-egy asszót. Szépen leosztottuk a szerepeket, ezért is tudunk versenyről versenyre egységes csapatként vívni – összegzett a Tokióban az első magyar aranyat szerző Szilágyi.
„Elsőre el sem hittem, hogy nyertem, és továbbra is nehéz felfogni, hogy háromszoros győztes vagyok”
– Teljességgel hihetetlen, kimondani sem merem – kezdte értékelését a harmadik egyéni aranyérmét követően Szilágyi. „Rengeteg kétségem volt, elég rosszul aludtam, körülbelül két órát fent voltam az éjszaka közepén, reggel elfelejtettem meginni a szokásos kávémat, elég furcsa állapotban érkeztem, de előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túllendültem, és utána egyre jobban ment a vívás” – idézte fel a napját Tokió első magyar aranyérmese.
– Azt fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben, de azt óvatosan visszautasítom, hogy én lennék a sportág legnagyobb legendája. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit itt ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem, de úgy érzem, vannak még címek, amiket meg lehet szerezni. Sok minden jár a fejemben, de egyelőre engedjék meg, hogy ezt megünnepeljem – nyilatkozott az olimpikon,
Az éremátadást követő sajtótájékoztatón Szilágyi azt mondta: „A csapatverseny miatt ez egy rövid ünneplés lesz, mivel azt már nagyon várjuk. Senkit sem kell motiválni, jó eredményért, éremért jöttünk, és ezen fogunk dolgozni a következő napokban. Elsőre el sem hittem, hogy nyertem, és továbbra is nehéz felfogni, hogy háromszoros győztes vagyok. Nehéz különbséget tenni a három siker között, Londonban még nagyon fiatal voltam, Rióba és ide viszont már úgy érkeztem, hogy tudtam, mi kell a győzelemhez, úgyhogy ezek talán könnyebbek voltak.”
