
Vasárnap éjjel (egész pontosan magyar idő szerint hétfőn fél egykor) kerül sor az év egyik legnagyobb sporteseményére : az 59. Super Bowlra. A 75 ezer férőhelyes New Orleans Caesars Superdome stadionban a Philadelphia Eagles találkozik az amerikai fulball-liga utóbbi két bajnoki címét elnyerő Kansas City Chiefs-szel.
Az amerikai foci Magyarországon is egyre népszerűbb, így nem csoda, hogy itthon is élőben látható a világ egyik legnézettebb döntője. A közvetítési jogokat birtokló Network4 (a szerződést az NFL-lel nemrég hosszabbították meg 2029-ig) médiatörténeti közvetítéssel készül az eseményre – már napok óta a helyszínen tartózkodik egy nyolcfős stábja, akik közül a képernyősök (Gyenesei Leila, Parrag Zsombor és Kun Zsolt) naponta többször bejelentkeznek a helyszínről az összecsapást megelőző érdekességekkel. A döntő napján több órás műsorfolyamban feltűnik majd Szirmai Gergő youtuber, Király Linda, Little G Weevil és Lotfi Begi zenészek, a Tankcsapda zenekar, valamint újságírók és szakértők sora. A Network4 hivatalos Super Bowl partija idén az Etele Plázában lesz, ahol az összes nagyteremben, hatalmas mozivásznakon követhető a sportesemény – itt akár az élő nemzetközi adásba is bekerülhetnek azok a szurkolók, akik elmennek a helyszínre. Az amerikai hangulat a mozi teljes területén érezhető lesz majd, a meccset megelőzően cheerleader bemutató és a diósdi Saints amerikai focicsapat várja a nézőket beöltözve.
Köztudott, hogy a Super Bowlt annyian nézik világszerte, hogy a szünetekben leadott reklámokat (amiért dollármilliókat fizetnek) a nagy márkák külön, erre az alkalomra készítik el és rekordszintű nézettségeket produkálnak. A félidőben rendszerint világhírű előadók lépnek fel, viszont a nagy nézettség és reklámérték miatt az előadásért nem fizetnek a szervezők fellépési díjat, csupán a fellépő és a menedzsment költségeit állják.
Eddig egyébként összesen hét Super Bowlt rendeztek ebben a New Orleans-i stadionban, a legutóbbit 2013-ban – ez a találkozó főként amiatt marad emlékezetes, mert a harmadik negyed elején áramszünet miatt 34 percig állt a játék. A vasárnapi találkozóra a legolcsóbb jegyeket 3500 dollárért (nagyjából 1,37 millió forint), a legdrágábbakat pedig 52 ezerért (több mint 20 millió forint) lehetett megvásárolni. Amerikai sajtóértesülések szerint a szervezők 5000 darab aligátorkolbásszal, majd 3 ezer kilogramm garnélával, 12 ezer darab osztrigával és 50 ezer bagettel készülnek, de lesz ötvenezer koktél és 20 ezer liter sör is.
Ha valakinél a szolgáltató csomagjában nincs Network4, akkor is meg tudja nézni a döntőt: a Net4+ streamingszolgáltatón kínálnak négy napos előfizetést. – Ez azt jelenti, hogy péntek reggeltől jövő hétfő éjfélig nemcsak a Super Bowl és a hozzá kapcsolódó riportok lesznek elérhetőek egy fél kávé áráért, hanem a streaming platformon elérhető összes sporttartalom, beleértve a hosszú hétvégén zajló élő eseményeket is – mondta el a sajtótájékoztatón a médiacég kereskedelmi igazgatója, Lennert Márton.