Ha van futballmeccs számunkra, amelynek nem kell hangsúlyozni a jelentőségét, akkor az a románok és a szlovákok elleni. Ám hiába a nagy várakozás és fogadkozás, sajnos ezúttal bejött a papírforma…
A magyar szurkolók a történelmi múltnak megfelelően kezelték a két válogatott csütörtöki Eb-selejtezőjét, valóságos invázió indult a nagyszombati City Aréna felé. A hazai szurkolókat nem mozgatta meg igazán a Magyarország elleni mérkőzés, a 19 200 fős City Arénában bőven maradtak üres székek. Az biztos, legalábbis az előzetes nyilatkozatok alapján, meg a rendőri készültséget látva, hogy a drukkereinktől jobban tartottak a szlovákok, mint a labdarúgóinktól. Amúgy rendfenntartóból annyi volt a városban, mintha Ferenc pápát várták volna misézni a városba. Persze, az is igaz, a magyar ultrák nem a két nép barátságát mélyíteni mentek csütörtökön Nagyszombatba. Különösebb balhé azonban nem volt a városban, a mienk otthonosan sörözgettek mindenfelé a városban, olyan érzése volt az embernek, mintha Nagyszombat megint magyar város lenne.
Nagyszombat ismét magyar város lett | Magyar Hang
A Pozsonytól 60 kilométerre lévő várost egyszerűen megszállták a Szlovákia–Magyarország Eb-selejtezőre érkező magyar szurkolók.
Állítólag azért vitte a szlovák szövetség ide a meccset, mert a helyi csapat, a Spartak Trnava drukkerei a legjobbak szurkolásban. Azt meg mi tennénk hozzá, hogy Eb-selejtezőre alkalmas stadionban sem állnak olyan jól, mint mi. A nagy létszámbeli különbség ellenére – a hivatalból járó kétezer vendégjegy mellett legalább ezren szurkoltak még a magyar csapatnak a 14 235 nézőből – a magyar drukkerhad simán leszurkolta a szlovákokat. Azt nem tudni, mennyi volt ebből felvidéki honfitársunk, de tény, a vendégszektorok mellett is a magyar csapatot buzdították! Szóval, legalább háromezren, vagy kicsivel még többen szorítottak Szalaiék sikeréért. Sajnos a szlovákoké jobb csapat (sőt, eddig még sosem sikerült legyőznünk őket, 1 vereség és 2 döntetlen a mérlegünk), ám az ultrákon nem múlott. A meccs alatt viszonylagos béke honolt a stadionban, a felek azért szidták egymást, de a söröspoharak csak a hazai góloknál repültek kölcsönösen a szektorok között.
Az biztos, a lelátón nem volt különbség, a magyar drukkerek legalább annyira hangosak voltak, mint a pályán és a lelátón is erőfölényben lévő szlovákok. De a szurkolásért sajnos nem jár pont az Eb-selejtezőkön.
Mindkét csapat óvatosan kezdett, és az első komoly helyzetre a 14. percig kellett várni, amikor Rusnak lövését ütötte szögletre Gulácsi. A szlovákok lendületben maradtak, négy perccel később Hancko 17 méterről leadott lövését ezúttal a kapufa hárította. Az első magyar gólszerzési lehetőségre egészen a 39. percig kellett várni, amikor is Kádár fejese kerülte el a szlovák kaput.
Aztán jött a 42. perc: a hazaiak körbeadogatták a magyar 16-os előtt a védőfalat, majd a szélről Rusnak remekül lőtte középre, és Duda az ötösről a jobb alsóba lőtt. (1-0).
A második félidőben Marco Rossi cserékkel próbálta meg feljavítani a válogatott játékát, és Szalai a 62. percben akár egyenlíthetett is volna: Orbán visszafejelt labdáját 17 méterről kapásból rálőtte, ám Dúbravka bravúrral védte. A másik oldalon Mak bombáját öklözte Gulácsi (65. perc), így a nézők nagy örömére igencsak felpörgött a mérkőzés irama. A nagy magyar rohamok közepette a 69. percben kis híján növelték előnyüket a szlovákok, ám a precíz kontra végén Lang pelepiszkált az utolsó passzba, így megúsztuk, ugyanúgy, mint a 72. percben a szlovákok, amikor Orbán fejesét védte Dúbravka.
A 74. percben előbb Rusnak lőtt Gulácsiba, majd Mak bombája akadt el Langban, majd két minutummal később Dzsudzsák lövése ment alig fölé. A 82. percben még megúszta a magyar válogatott: Hamsík balról laposan Pekarík elé passzolt, aki jobbal hat méterről a bal alsóba gyötörte a labdát Gulácsi alatt, de les miatt nem kellett középkezdéshez menni Kádáréknak. Három perccel később azonban már nem tudta senki megakadályozni az újabb szlovák találatot, amit a bal szélen cselezgető, majd középre törő Rusnák lőtt a magyarok hálójába. (2-0). A 90. percben szépíthettek volna a magyarok, ám Dzsudzsák szabadrúgását védte a szlovák kapus, akárcsak a találkozó végén Orbán fejesét.
Ezzel eldőlt, hogy vereséggel kezdte meg Eb-selejtezőit a magyar válogatott, amelynek csak a második félidőben voltak felvillanásai. Egy biztos, ha a 2020-as Európa-bajnokság mezőnyében, mint az egyik házigazda pályára is szeretnénk lépni, akkor immár bravúrokra is szükségünk lesz. Mondjuk vasárnap a vb-ezüstérmes horvátokkal szemben. Zárásként emlékeztetnénk a szurkolókat, hogy anno, a 2016-os Eb-re kvalifikáló selejtezőt is vereséggel kezdtük…
Szlovákia-Magyarország 2-0 (1-0)
Nagyszombat, City Arena, 14.235 néző. V: Bezborodov (orosz)
Szlovákia: Dúbravka – Pekarík, Skriniar, Vavro, Hancko – Kucka, Lobotka – Hamsík, Duda (Safranko, 88.), Rusnák (Mihalik, 92.) – Mak (Stoch, 79.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Magyarország: Gulácsi – Lang (Holender), Orbán, Kádár – Lovrencsics, Kalmár (Dzsudzsák, 61.), Nagy Á., Korhut – Kleinheisler (Szoboszlai, 54.), Kovács I. – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Duda (42. perc), Rusnák (85.)
A csoport másik mérkőzésén: Horvátország–Azerbajdzsán 2–1