Az MLSZ titkolná, mire költötték a taót a kedvezményezettek

Az MLSZ titkolná, mire költötték a taót a kedvezményezettek

A felcsúti Puskás Akadémia stadionja, a Pancho Aréna (Fotó: Christo/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Transparency International Magyarország (TI) korrupcióellenes szervezet javára döntött a Kúria, miszerint a sportszövetségeknek ki kell adniuk a közadatokat a kérelmezőnek, ám a Csányi Sándor által vezetett szervezet csak 400 ezer forintért, illetve titoktartási nyilatkozat aláírása ellenében tenne eleget a jogerős ítéletnek.

Úgy tűnik, rövidesen kitisztul az ég, és szépen lassan kiderülhet, hogy a taotámogatások körül mi volt a valós helyzet az elmúlt esztendőkben: kik adtak mely csapatoknak, mennyit, és azok mire használták fel a kapott összeget. Az Átlátszó még 2016 júliusában közadatigénylés címén kérte a sportszövetségeket, hogy adják ki, mely cég mennyi támogatást adott bizonyos csapatoknak. Már ekkor feltűnő volt, hogy az akkor még öt látványsportágból – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong – egy, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) titkolózott, ám végül tavaly nagy nehezen kiadta, hogy a NER-hez közelálló csapatoknak kik a legnagyobb támogatóik.

Nos, a Mol Vidi esetében nem meglepő, hogy a – 25 százalékban az állam birtokolta – MOL Nyrt. tulajdonában lévő Mol Petrolkémia Zrt. 2015/16-ban 216 millió forintot, 2016/17-ben pedig 215 millió forintot irányított a Videotonhoz. A Fradi esetében viszont furcsa, hogy a legnépszerűbb magyar klub éves legnagyobb támogatási összege nem haladta meg a vizsgált időszakban a negyedmilliárd forintot. 2015/16-ban a svájci tulajdonú GE Infrastructure Kft. 250 millió forint, a szintén svájci SPAR pedig 35 millió forint taotámogatást adott Kubatov Gábor csapatának. A következő esztendőben a Magyar Telekom 200 millió forinttal, a paksi turbinákat gyártó GE Hungary 48 millióval, a kormányzati óriásplakátokat kitevő Odex 30 millióval, Garancsi István Market Zrt.-je pedig szerény 6,6 millió forinttal, míg 2017/18-ban a francia tulajdonú Legrand Zrt. 200 millió forint, a Telekom egyik leányvállalata, az E2 Hungary Zrt. pedig 15 millió forint taotámogatással tolta meg a zöld sasok szekerét.

„A pénz nem számít, csak eredmény legyen" | Magyar Hang

A nemrég véget ért ifjúsági olimpia magyar sikerei sem igazolják vissza Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a tao létjogosultságát.

Persze a Kisvárda (Seszták Miklós) és a Mezőkövesd (Tállai Miklós) sem járt rosszul. Előbbi esetében 2015/16-ban a Duna Aszfalt adott 557 millió forint taotámogatást, míg a Fradinál már feltűnt GE Infrastructure Kft. pedig 170 millió forintot adott, illetve 2016/17-ben a Mol egyik cégétől, a FGSZ Földgázszállító Zrt.-től érkezett 318 millió forint Kisvárdára, de például 2017/18-ban jött 30 millió forint a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő MKB Bankon keresztül is. A Mezőkövesd esetében is aktív támogató volt a Duna Aszfalt (265 millió Ft – 2015/16), a Mol Petrolkémia Zrt. (536 millió forint – 2016/17, 600 millió Ft – 2017/18), illetve az OTP, amely a Jelzálogbank Zrt. révén 138 millióval (2016/17), míg a Merkantil Bank révén 170 millió forinttal (2017/18) támogatta a Tállai-csapatot.

És elérkeztünk a rendszer legnagyobb élvezőjéhez, Felcsúthoz, ahol – ki hinné – Mészáros Lőrinc cégei a legnagyobb támogatók, például a Mészáros és Mészáros Kft 1 milliárdot adott (2015/16), az R-Kord Kft. három esztendő alatt szintén 1 milliárd körüli összeget, míg az MKB Bank 2,12 milliárd forint taotámogatást utalt (2016/17 és 2017/18). Természetesen itt is megjelent a Mol Petrolkémia Zrt., és a cégtől 1,5 milliárd érkezett (2017/18). De szintén nem volt szűkmarkú a Hódút Kft. – tulajdonosa a tiszakécskei Varga Károly, aki több vállalkozásban is üzlettársa Mészárosnak –, hiszen a cég 1 milliárd forint taotámogatást küldött Felcsútra (2015/16).

Miután az érintett sportszövetségek adótitokra és a személyes adatok védelmére hivatkozással megtagadták a választ, ezért a Transparency International Magyarország (TI) beperelte őket. Az elsőfokú ítélet a sportszövetségeknek adott igazat, másodfokon azonban a TI megnyerte a pert: a bíróság a támogatási igazolások kiadására kötelezte a labdarúgó-, jégkorong-, kézilabda-, kosárlabda- és vízilabda-szövetséget is. A sportszövetségek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúrián, amely 2018 májusában helybenhagyta a másodfokú ítéletet, és kötelezte az adatok kiadására a sportszövetségeket. Ennek ellenére az MLSZ továbbra sem hajlandó kiadni az adatokat, csak abban az esetben, ha a TI fizet 400 ezer forint költségtérítést, illetve titoktartási nyilatkozatot ír alá, mert a szervezet véleménye szerint a támogatási igazolásokon személyes és védett adatok vannak.

Felcsút: hogy kerülnek a milliárdok a jobb zsebből a bal zsebbe | Magyar Hang

Mészáros Lőrinc taotámogatását a Puskás Akadémia kapja, és ebből a pénzből a csapat éppen Mészáros Lőrinc cégétől vásárol mezeket. Meg a veje csapata is.

Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, a többi érintett szövetség – kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong – egyrészt nem kért pénzt az adatokért, másrészt már valamennyien átadták már a támogatási igazolásokat: a vízilabdások nyomtatva, míg a másik három szövetség a TI kérésére elektronikus úton is. Az adatok feldolgozása jelenleg folyik, ha meglesznek vele, természetesen nyilvánosságra hozzák.

„A hatalmon lévők sajnos évekkel ezelőtt rátaláltak a nyilvánosság hatékony ellenszerére, a nevezetesen a közérdekű adatok megismerésének költségtérítéshez kötésére, és az állami adatkezelők ezt a bunkósbotot nem átallják igen gyakran alkalmazni. Más kérdés, hogy a már elvesztett per végén nem lehetne utólag pénzt kérni. Mindenesetre ennek a pernek is az a tanulsága, hogy a titkolózást, az állami pénzek költésének elrejtését egyre nehezebben lehet jogi eszközökkel megakadályozni” – mondta Ligeti Miklós.

A TI jogi igazgatója elárulta, hogy az Átlátszóval egy olyan nyilvános adatbázis létrehozásán dolgoznak, amelyben elérhető lesz pontosan, ki, mennyit és kinek utalt taotámogatás formájában. Ez okafogyottá teszi majd azokat a törekvéseket, hogy az adatkezelők költségtérítés megállapításával akadályozzák a közérdekű adatok nyilvánosságra kerülését .

„Az MLSZ által utólagos költségtérítésként meghatározott 400 ezer forint ügyében még vizsgáljuk, hogy milyen jogi lépéseket tegyünk. Másik költségtérítéses ügyekben is kértük már az adatvédelmi hatóság segítségét, és minden valószínűség szerint ebben az ügyben is Péterfalvi Attilához fogunk fordulni. Az MLSZ ugyanis a kérésünk ellenére nem volt hajlandó a költségtérítésre vonatkozó igény visszavonására. A Kúria arról sajnos nem rendelkezett, hogy miként kell kiadni az adatokat, és a szövetség kizárólag nyomtatott formában hajlandó nekünk mindezt átadni ” – fejtette ki a szakember.

Ahol együtt jár a tao és az eredményesség | Magyar Hang

Női kézilabdautánpótlás-válogatottjaink nyári eredménysora szép reményekre jogosítja fel a szurkolókat.

Ligeti Miklós ugyanakkor a titoktartási nyilatkozattal kapcsolatban annyit mondott, ez csak valami félreértés lehet, hiszen a közérdekű adatok esetében a fő szabály a nyilvánosság, és csak az lehet titkos, amiről külön törvény rendelkezik.

„Még a formanyomtatványt is elküldték, de egyszerűen nem értem, mire szolgál mindez, hiszen a támogatási igazolásokon található számlaszámokat és adószámokat, amit az MLSZ talán esetleg személyes és védett adatnak tekint, a cégjegyzékben bármikor kikereshetőek, ráadásul a szövetség által ki is takarhatóak. Ez a rész szerintem egyszerű óvatoskodás, míg a költségtérítés 400 ezres tétele viszont szimpla időhúzás az MLSZ részéről” – állította Ligeti.

Noha az MLSZ egyelőre nem enged, és mind a 400 ezer forintot, mind pedig a titoktartási megállapodás aláírását kéri – ezt írták válaszul az IT levelére –, azért van esély. Ugyanis korábban az Átlátszótól is kért 2,5 millió forintos költségtérítést a NER által patronált csapatok támogatási igazolásaiért a 2015–2016–2017-es évekből az MLSZ, ám végül per és költségtérítés nélkül kiadta azokat a honlapnak.