Mindaddig nem adják nevüket a Magyar Tenisz Szövetség által fémjelzett eseményhez, amíg annak működésében nem történik jelentős változás – jelentette be Babos Tímea és Fucsovics Márton. A Facebookon megjelent közleményük szerint a vezetőségnek változtatnia kell a játékosokkal való viszonyán és jelenlegi szakmai koncepcióján is. „Nem tartunk igényt anyagi támogatásra a Szövetségtől” – fűzték hozzá.
Bíznak benne, hogy az olimpiai kvalifikációs időszak kezdetéig tudják rendezni „ezt a nem éppen egészséges helyzetet.” Szűcs Lajos elnökkel pedig mediátor nélkül is szívesen beszélgetnek a magyar tenisz helyzetéről. A továbbiakban nem kívánnak az üggyel foglalkozni.
Fucsovics még augusztusban írt arról, hogy miközben az MTSZ vele reklámozza a magyar válogatott Davis-kupa összecsapását, addig játékosként nem kapja meg a szükséges támogatást. Mint a világranglista negyvenedik helyén lévő teniszező mondta, ha nem részesül a megfelelő feltételekben, ki is hagyja a Davis-kupát. Juhász Gábor sportigazgató reakciója minderre az volt, hogy ha nem jön haza, negyvenmilliós szerződését sodorja veszélybe. Babos mindehhez azt fűzte hozzá akkor, hogy ő hat éve törekszik hosszú távú, konstruktív viszonyt kialakítani a Magyar Tenisz Szövetséggel, eredményt mégsem ért el.
Az MTSZ viszont továbbra sem hátrált, és közleményben számolt be róla, hogy az elmúlt években mennyivel támogatta Fucsovics Márton felkészülését. A szövetség hozzáfűzte ráadásul, hogy Sávolt Attila edző pozíciót is szeretett volna a szervezetben, az viszont ezt nem látta indokoltnak. Kihozta az MTSZ azt is, hogy Babos Tímea „több mint 45 millió forint támogatást” kapott. A teniszezőnő erre úgy reagált, hogy ez évi 6,43 millió forint, amit többszörösen megkap „bármelyik NEK Akadémián pallérozódó, maximum közepes nemzetközi sikereket elérő játékos.” Eközben viszont hét év alatt 645 milliót költöttek edzői bérekre, utazásra, étkezésre, szállásra, felkészülésre, egészségügyi ellátásra – jegyezte meg. Sávolt pedig az MTI-vel azt közölte, hogy 2015 óta nettó 38 millió forintot kapott, a hetvenmillió pedig nem valós összeg.