
Hát elkezdődött… A medencés számokat várta már az egész világ a vizes vébén, és mi magyarok is, ahol már rögtön az első nap selejtezőiben többen remekeltek. Ilyenkor az úszók még nem adnak ki magukból mindent, így amikor Hosszú Katinka becsapott a célba a 200 méteres vegyesúszás előfutamának végén – sorozatban a negyedik vb-elsőségére hajt a két vegyes számban –, igencsak bizakodókká váltunk. A háromszoros olimpiai bajnok ugyanis 2 perc 07,02 másodperces idővel ért célba, ami a világ idei legjobbja, a valaha úszott hetedik legjobb idő, és alig marad el Hosszú világcsúcsától (2:06,12). Arról most szót se ejtsünk, hogy a valaha volt legjobb selejtezős teljesítmény. Nos, ha ez a visszafogottabb úszás az Iron Ladytől, akkor…

Ilyen kezdés után jött a jó folytatás, hiszen férfi 50 méter pillangón a nemrég honosított Szabó Szebasztián a negyedik legjobb idővel jutott be a mai elődöntőbe, és ez szintén több mint biztató. Ugyanakkor a 33 éves Cseh László ugyanebben a számban a 32. idővel kiesett, akárcsak 200 női vegyesen Jakabos Zsuzsanna, valamint 100 méter női pillangón Szilágyi Liliána. Ám ezek után ismét volt lehetősége a magyar küldöttségnek mosolyogni, hiszen a női 400 gyorson Késely Ajna új egyéni csúccsal (4:03,51) a harmadik, míg Kapás Boglárka (4:07,05) a hetedik helyen jutott a mai fináléba, azaz rögtön az első napon akár magyar éremnek is örülhetünk majd.

És a végére maradt az igazi örömbomba, ugyanis az előfutamok zárásaként a 4x100 méteres férfi gyorsváltók küzdelmeit rendezték meg. Két éve Budapesten a magyarok a vb egyik legnagyobb szenzációját okozva bronzérmet szereztek, és ez úgy tűnik, nagyon meghozta a kedvüket. A Kozma Dominik, Németh Nándor, Bohus Richárd, Szabó Szebasztián négyes 3 perc 13,90 másodperces eredménnyel a bejutott a mai döntőbe, ráadásul ezzel az idővel a váltó kvótát szerzett a jövő évi tokiói olimpiára. Sós Csaba szövetségi kapitány a selejtezőt követően elárulta, változtat a csapat összeállításán, és a fináléban a Kozma Dominik, Milák Kristóf, Holoda Péter és Németh Nándor úszik majd.
Kiderült az is, hogy a férfivízilabda-válogatottnak Ausztrália lesz a negyeddöntős ellenfele kedden, ugyanis utóbbi csapat nagy meglepetésre – ötméteresekkel – 13-11-re legyőzte a montenegrói csapatot. Mielőtt azonban már előre ünnepelni bárki, nem árt felidézni, hogy a világliga belgrádi szuperdöntőjében az ausztrálok a negyeddöntőben ötméteresekkel diadalmaskodtak Magyarország felett, igaz, az akkori csapatból csak Bátori Bence van most is Märcz Tamás együttesében.