
Alig több, mint egy óra alatt elfogytak a jegyek a magyar válogatott júniusi EB-mérkőzéseire – legalábbis azokra, amelyeket Budapesten játszanak.
Az európai labdarúgó szövetség, az UEFA szerda délután három órakor nyitotta meg a jegyvásárlás lehetőségét – munkatársunk azonnal próbálkozott, a szerver hosszan várakoztatta, majd amikor négy óra körül bejutott a webáruházba, már nem volt szabad jegy a magyar válogatott nyitómeccsére, a június 15-én a Puskás Arénában zajló Magyarország – Portugália mérkőzésre.

A következő eseményre, a június 19-i Magyarország – Franciaország találkozóra még ki lehetett választani a jegyeket, de amikor a fizetés következett volna, egy rövid üzenet tudatta, hogy a lehetőség már nem él. Egy meccsre még lehet jegyet venni amelyikben érintettek vagyunk (legalábbis a cikk írásának pillanatába), de a mérkőzés nem Budapesten, hanem Münchenben lesz június 23-án, ahol Németország házigazdaként fogadja a magyar csapatot.
Azt nem tudni, hogy az UEFA hány jegyet dobott most piacra, de az igényből jól látszik, hogy alighanem telt ház lesz a mérkőzéseken a 68 ezres Puskás Arénában.