
Elhunyt Kállai Gábor nemzetközi nagymester, FIDE Senior Trainer december 31-én - tudatta a Magyar Sakkozásért Alapítvány, melynek alapító kurátor volt a Facebook-oldalán.
1959. február 21-én született Budapesten és 14 éves korától kezdve minden percét a sakkozás töltötte ki. Szabó László és Forintos Győző nagymesterek tanítványának vallotta magát. 1982-ben nemzetközi mesteri, 1995-ben nagymesteri címet szerzett. Mindezen időszakban Ribli Zoltán és Polgár Zsuzsa szekundánsaként is tevékenykedett, valamint tucatnyi sakk-könyv szerzője és több újság sakkrovatának vezetője volt. Kitűnő előadókészsége és humora miatt a televíziókban is gyakran szerepelt, ahol mindig óriási lelkesedéssel, ötleteivel népszerűsítette a sakkot. Élete legjelentősebb sikerét szövetségi kapitányként érte el, amikor 2002-ben a bledi sakkolimpián a dobogó második fokára vezette a magyar férfi válogatottat - olvasható az alapítvány nekrológjában.
Hozzátették: a Kasparov Chess Foundation keretein belül is számos kiváló tanítványa volt a tengerentúlon. Számtalan vezetői és társadalmi pozíciót töltött be a hazai sakkéletben és szeretett klubjában, az MTK-ban, ahol az utolsó éveiben edzősködött is, emellett tíz éve a Magyar Sakkozásért Alapítvány egyik motorja volt. Váratlan, korai távozásával a magyar sakktársadalom hatalmas veszteséget szenvedett, fiatalos mosolya örökké hiányozni fog. Temetéséről később intézkednek, a Magyar Sakkozásért Alapítvány a saját halottjának tekinti - írták.