Életének 82. évében, július 28-án elhunyt Csom István nagymester, olimpiai bajnok sakkozónk, aki minden válogatottbeli szereplését megalkuvás nélküli, csupaszív játékával tett emlékezetessé.
1940. június 2-án született Sátoraljaújhelyen, de kilenc éves korától Budapesten élt. A sakkal édesapja ismertette meg, aki igazolt versenyző volt. Vele együtt először a Városmajor asztalainál tette próbára tudását, és hamar kiderült, nem is rosszul. Bár néhány évig a focival is kacérkodott (ezt ő maga Puskásék hatásának mondta), végül szerencsére a sakk mellett döntött. Ebben nem kis szerepe volt a Városi Tanács SK két edzőjének, G. Réthy Pál és Kóródy Keresztély Imre mestereknek, akik kezdetben egyengették sakkpályafutását. Először középiskolás versenyeken csillogtatta meg képességeit, 1958-ban megnyerte az országos egyéni bajnokságot. Ezután magabiztos lépésekkel haladt a minősítési ranglétrán felfelé: 1963-ban mester, 1967-ben nemzetközi mester, 1973-ban nagymester lett.
A mesteri címe megszerzésének évétől profi sakkozónak számított, miután a Bp. Spartacus csapatához szerződött, melynek 28 esztendeig volt játékosa, vezetője és edzője is egyben. Ehhez a korszakhoz köthetőek legnagyobb sikerei. 1972-ben egyedül, 1973-ban hármas holtversenyben végzett az élen az országos bajnokságon. Mindeközben szeretett klubjával 9-szer nyerték el a csapatbajnoki trófeát.
Természetesen a nemzetközi sikerek sem kerülték el, 21 tornán lett egyedüli vagy osztott első.
Legnagyobb diadalának mégis az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpián elért bajnoki címét tartotta, amikor is - ki ne tudná - a Portisch Lajos-Ribli Zoltán-Sax Gyula-Adorján András-Csom István-Vadász László nagymester hatos nyakába akasztották az aranyérmet, s a Hamilton-Russel serleget a kapitány, Navarovszky László emelhette magasba. 1968. és 1988. között kilenc olimpiászon képviselte Magyarországot és közel 70 százalékos teljesítményével további három ezüstérmet szerzett. Az 1985-ös csapatvilágbajnokságon szintén a dobogó második fokára állhatott, és emellett még három csapat Európa-bajnoki ezüst-, és két bronzérem színesítette kollekcióját. Nem fénylett kevésbé a "Szparival" 1982-ben óriási bravúrral kivívott BEK-győzelem sem, amikor is az éltáblán veretlen maradt.
Oktatói munkássága is kiemelkedő volt. A szövetkezeti gárda vezetőedzőjeként 1983-ban mesteredzői címet vehetett át. Magas minősítésű fiatalok tucatjait oktatta, legnevesebb tanítványa azonban már paksi korszakához köthető (1997-től játszott ott), ahol Berkes Ferenc nagymesteri címszerzéséhez és sikereihez járult hozzá óriási mértékben.
Emellett Portisch Lajos nagymester világbajnokjelölti küzdelmeinél is segédkezett, úgy is, mint jó barát és szekundáns. Elemzőképességét a Magyar Sakkszövetség Értékelő Bizottságában is kamatoztatta évtizedeken át a csapatbajnokság függőben maradt játszmái során.
Csom István 75 éves koráig aktívan versenyzett, 2001-ben a szenior világbajnokságon 2. helyet szerzett.
Egész életében fizikai sportokat is űzött (kedvence a tenisz volt), ennek köszönhette legendás állóképességét, aminek segítségével a hosszú versenyek, nehéz partijaiban ellenfelei fölé tudott kerekedni. Az egészsége felesége nemrégiben bekövetkezett halála után roppant meg végleg, a végső küzdelmet - talán életében először - feladta.
A pályatársai és kortársai által kedvesen csak "Csimbinek" becézett nagymester 2003-ban - Navarovszky László halála után hét évvel - azt mondta, nincs olyan nap, amikor "Navar" ne jutna eszébe. Mától kezdve mi mondjuk ezt Csom Istvánról, aki a magyar sakkozás egyik legnagyobb egyénisége volt és marad.
Élete egyik legfontosabb és legszebb győzelmét Juszupov ellen aratta, ami megtekinthető itt.
A szerző a Magyar Sakkhistória főszerkesztője
