Felcsút: hogy kerülnek a milliárdok a jobb zsebből a bal zsebbe

Felcsút: hogy kerülnek a milliárdok a jobb zsebből a bal zsebbe

Ebben a mezben szárnyalnak majd turul módjára a felcsútiak Fotó: Magyar Hang

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Most derült ki igazán, mi is lehet az egyik nagy üzlet a társaságiadó-kedvezményben (tao), legalábbis a Puskás Akadémia és maga Mészáros Lőrinc számára. Ugyanis az Átlátszó féléves huzavona után kiderítette, mely cégek támogatták a felcsúti csapatot az elmúlt három évben a taójukkal. Nos, ebből egyértelműen kiderült, hogy a Felcsúti Utánpótlás-nevelési Alapítvány legbőkezűbb támogatói elsősorban Mészáros Lőrinc érdekeltségei voltak, illetve állami cégektől is szépen csurrantak-cseppentek. Például a Mészáros és Mészáros Kft. és a Hódút Kft. csak 2015–2016-ban egymilliárd forint taotámogatást utalt a szervezetnek, ehhez 100 milliót dobott még hozzá Orbán Viktor apjának egyik érdekeltsége, a Dolomit Kft. több más cég mellett. 2016–2017-ben az MKB Bank – amelynek többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc – 1,16 milliárd forintot küldött ilyen úton Felcsútra. 720 milliót kapott a szervezet a Magyar Takarékszövetkezettől, 560-at pedig ugyancsak Mészáros vasútépítő cégétől, az R-Kordtól. A legnagyobb taoküldő 2017–2018-ban a részben állami tulajdonban lévő Mol egyik leányvállalata, a Mol Petrolkémia Zrt. volt 1,5 milliárd forinttal, az MKB Banktól pedig 1,4 milliárd forint érkezett Felcsútra tao formájában. Mészáros Lőrinc két cégétől a Mészáros és Mészárostól, valamint az R-Kordtól pedig összesen 891 millió.

A legtöbb klub éppen a taóból – amiről egy ideje tudjuk, hogy közpénz – rendeli például a különböző sportszereket és mezeket. Nem véletlenül bukkant fel maga Mészáros Lőrinc ezen a piacon, és lőn csoda, máris legalább két NB I-es futballcsapat cseréli le Nike vagy Adidas mezét a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó márkára, a 2rule-ra. Nem fogják kitalálni, vajon melyik csapat érdekelt elsősorban a bizniszben… Természetesen a Puskás Akadémia – a másik a Mészáros Lőrinc veje által elnökölt Haladás –, amely így a Mészáros-cégektől kapott taóból vásárol magának egy Mészáros-érdekeltségtől mezt. Azaz előbb ott az adókedvezmény – amit azért kap, hogy a saját akadémiájának adjon milliárdokat, amiből aztán a jobb zsebből átkerülhet ezeknek a milliárdoknak egy jó része a bal zsebébe, hiszen ugyanattól az embertől sportszereket és mezt vásárol. És rövidesen majd az ország nagyon sok pontján fogják az új mez előnyeit felfedezni.

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia

Új mezben a Puskás Akadémia FC!

Az már csak hab a tortán, hogy amikor a hazai tervezésű és egészen egyedi kivitelezésű szerelést bemutatták a Pancho Aréna gyepén egy rendhagyó divatbemutatón, a Puskás Akadémia hátvédje, Spandler Csaba azt találta mondani, ebben a szerelésben szárnyalni fognak, mint a turulmadár…

Ez pedig a Haladás mezbemutatója:

Szombathelyi Haladás

Új, magyar mezben, 2Rule-ban a Haladás!

És még van egy újabb adalék a Felcsúton eltapsolt elképesztő pénzmennyiségre. A G7 magazin az egyesületeket működtető cégek beszámolói alapján az előző szezonban körülbelül 2,7 milliárd forintot költött el a 12 első osztályú csapat játékosvásárlásra, amiből több mint a harmadát – 1 milliárd forintot – Felcsúton. Értik: ott, ahova éves szinten több milliárd állami támogatás érkezik az utánpótlás-nevelés céljából. De így már érthető, hogy az előző szezonban miért éppen a Puskás Akadémiában játszott messze a legkevesebbet 22 éven aluli fiatal a hazai bajnoki meccseken.

Persze szükség is van valamennyi forintra, hiszen a Puskás Akadémián folyó fantasztikus munkának már nemzetközi a hírneve. És ez nem vicc. Orbán Viktor izraeli látogatását lezáró sajtótájékoztatón Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ugyanis bejelentette, megfigyelőket küld a felcsúti Puskás Akadémiára, mert ebben látja a titkát annak, hogy Izrael 1970 után végre újra kijusson egy labdarúgó-világbajnokságra. Hogy az izraeli kormányfő egyszerűen csak kedveskedni akart vendégének, vagy ennyire felkészületlen Felcsút nemzetközi labdarúgásban betöltött szerepéről, egyelőre titok fedi…

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.