Eddig hibátlanul teljesített a magyar férfikézilabda-válogatott az egyiptomi világbajnokságon, így szombat este már az volt a tét: ha sikerül legyőzni a lengyel válogatottat is, akkor az utolsó, Spanyolország ellen megvívandó csata eredményétől függetlenül bejutnak a legjobb nyolc közé, az egyenes kieséses szakaszba. Az viszont nem volt jó ómen, hogy legutóbbi két meccsünkön kikaptunk a lengyelektől, ráadásul ők most is élet-halál meccsre készültek: mindenképp győzniük kellett ahhoz, hogy életben tartsák a továbbjutással kapcsolatos álmaikat.
Az már mellettünk szólt, hogy a lengyelek szabadkártyával érkeztek Egyiptomba, miután a világjárvány megtizedelte a mezőnyt, de a magyar csapat feladata így sem volt kicsi, ugyanis a szombat esti ellenfél is hozta eddig a mérkőzéseit. Egy kivétellel: az Európa-bajnoki címvédő spanyoloktól egyetlen góllal kaptak ki. A spanyolok előttünk játszottak és nem hibáztak Uruguay ellen, így egy ponttal átvették a vezetést a csoportban úgy, hogy ők eggyel többet játszottak.
A piros mezben játszó lengyelek kezdték a mérkőzést, egy átlövés góllal, a mi első támadásunkat védte a kapus. Aztán emberhátrányból megszereztük a vezetést, de ehhez kellett Mikler bravúr védése is egy hetes után. A tizenötödik percre már hárommal is vezettünk, köszönhetően a jól sikerült lerohanásainknak és Lékai Máté négy góljának. Az első félidő hajrájában már hattal is mentünk, annak is köszönhetően, hogy a lengyelek nyolc percig nem tudtak a magyar kapuba betalálni.
Sőt, a lengyel trénernek még az első félidő vége előtt ki kellett kérnie a második idejét is, mert Lékai Máté hetedik góljával (hét próbálkozásból!) már 15-8-ra vezettünk! Félidőre kicsit javítottak a lengyelek, köszönhetően annak, hogy átálltak a hét a hat elleni játékra, így a szünetben hat gólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.
A második félidő is magyar góllal, majd Mikler védéssel kezdődött, az más kérdés, hogy aztán a kipattanóból eredményesek voltak a lengyelek. Hamar nyolc gólosra hízott a magyar előny, sőt a kilencre is volt pár labdánk, de az volt a lényeg, hogy az ellenfél ne kerüljön közelebb. Ez nem sikerült maradéktalanul, tíz perccel a vége előtt már csak öt volt az előny. Szerencsére ennél többre nem tellett az ellenféltől, sőt Máté Dominik továbbra is megbízhatóan hozta a gólokat, így sima győzelem lett a vége. Magyarország–Lengyelország: 30–26, a magyar fiúk továbbra is vezetik a csoportjukat és biztosan ott lesznek a legjobb nyolc válogatott között. Folytatás hétfőn, a spanyolok ellen.