Hiába a botrányos craiovai mérkőzés, az UEFA elutasította a Budapest Honvéd beadványát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá. Ami azt jelenti, hogy a Honvéd – veretlenül – búcsúzott az Európa-ligától, míg az Universitatea Craiva csütörtökön fogadhatja a görög AEK Athént – közölte honlapján a magyar csapat.
A tájékoztatás szerint a hétfői nap folyamán az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalta a klub óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, így véleményük szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.
Nem úszta meg büntetés nélkül a Craiova sem: a román csapatnak három meccset zárt kapuk mögött kell játszania és 60 ezer eurós büntetést kell fizetnie.
A romániai mérkőzésen – ahogy arról lapunk is beszámolt – a hosszabbítás végén ugrott a két csapat egymásnak, ekkor a hazai szurkolók egyike egy hanggránátot dobott be a pályára, ami a játékvezető mellett robbant. A detonáció leterítette a bírót és fél órán át ment a tanakodás, hogy mi legyen. A folytatásba beszállt a helyi csendőrparancsnok is, aki jelezte, nem tudja garantálni a szurkolók biztonságát, ha akkor lefújják a meccset. Végül a negyedik játékvezetővel befejeződött a mérkőzés, a tizenegyespárbajban pedig a Honvéd maradt alul.
A Budapest Honvéd már pénteken jelezte, hogy megóvja a csütörtöki Európa-liga-selejtezőt.