
Azt már vasárnap reggel lehetett tudni, hogy ha esetleg nem
is fog nézőcsúcs születni a 34. alkalommal megrendezett F1 Rolex Magyar
Nagydíjon, de az idei versenyhétvége benne lesz a TOP ötben, már ami a
látogatottságot jelenti. Nos, ez bevált, hiszen miközben az utolsó métereket
teljesítették a mogyoródi aszfaltcsíkon a pilóták, jött a hír, a négy nap alatt
valamivel több, mint 230 ezren voltak kint a Hungaroringen, ami helyet követel
magának a legjobb háromban a nézőszámot tekintve.

Amint arról már korábban beszámoltunk, a Ferrari-szurkolók nagy örömére az F1 talán legnagyobb, de jelenleg még biztosan a legeredményesebb legendája, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick éppen édesapja egyik kedvenc pályáján, 15 évvel az itteni utolsó sikerét követően diadalmaskodott a Hungaroringen, megszerezve ezzel pályafutása első F2-es futamgyőzelmét. Titokban abban reménykedtek az olasz istálló hívei, hogy valami csoda folytán a Formula-1-es versenyt is megnyerheti az idén még nyeretlen Sebastian vettel vagy Charles Leclerc, hiszen előbbit Kanadában a bírók, míg utóbbit Bahreinben a technika fosztotta meg a megérdemelt első helytől. Egyébként éppen egy olasz férfi hálálkodott a legjobban a magyar szervezőknek, hogy vendégül látták őt a futamon, mert mint elárulta, Olaszországban ilyen kivételezésben nem lehetne része. Ő nem volt más, mint Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
„Nem minden héten tudom nézni a versenyeket, de amikor van
időm és lehetőségem, figyelemmel kísérem a Forma-1-et, mert szeretem a
sebességet. Ki másnak szurkolhatnék, mint a Ferrarinak, és elnézést a mostani
pilótáktól, de nekem még Niki Lauda és Clay Regazzoni volt a kedvencem. Sosem
felejtem el azt, amikor tavaly két kör erejéig kipróbálhattam egy kétüléses
versenyautót Baumgartner Zsolttal, de itt a paddockban életemben először járok,
ez egy teljesen más világ. Nagyszerű élmény, ilyesmi nem minden nap történik az
emberrel” – jelentette ki Marco Rossi, aki tippelésre azért nem vállalkozott.
Ugyanerre vállalkozott viszont a mogyoródi pályára
kilátogató Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki előbb a
jogtulajdonos Liberty Media vezetőinek, majd ezt követően mindenkinek további
fejlesztések ígért a Hungaroringen, és jóslata alapján ezekre a közeli jövőben
sort is kerítenek majd.

„Ütemezett fejlesztési tervre van szükség, amely arról is
szól, hogyan tudjuk a versenypályát és környezetét lényegesebben attraktívabbá
tenni. Ebben a pillanatban úgy látom, ezzel nincs probléma. Ahol több mint
százezer látogató megjelenik, az bizonyára egy jól szervezett verseny. Idén is
voltak változások a pályán, de szeretnénk még nagyobbakat, a közeljövőben
további lelátórészek válhatnak fedetté” – állította egy rögtönzött tájékoztatón
a miniszter.
Palkovics László úgy fogalmazott, a főépülettel kapcsolatban
több megvalósíthatósági tanulmány is van, mert már nem felel meg a mai kor
követelményeinek. Az átépítést nem tartja megfelelő opciónak, de az ezzel
kapcsolatos tervekről nem akart többet mondani. Annyit azonban elárult, hogy a
kormány október végén egy átgondolt stratégiát szeretne elfogadni, jelenleg
ennek az előkészítése zajlik. Abból sem csinált titkot, hogy 2026-ig van
szerződésünk a futamrendezésre, és mind a magyar kormány és az F1 kereskedelmi
jogait birtokló Liberty Media részéről is megvan az elhatározás a későbbi
hosszabbításról.

Persze ehhez többek között a mostani futamot is gond nélkül
kellett megrendezni. Jelentjük, mindez sikerült is, és ha el is maradtak az egy
héttel ezelőtt, Hockenheimben látott izgalmak, azért Lewis Hamilton (Mercedes)
és Max Verstappen (Red Bull) utolsó körökig zajló csatája a győzelemért
vélhetően megmarad a szurkolók emlékezetében. Azt bátran kijelenthetjük, hogy a
fiatal holland pilóta, aki a legkomolyabb ellenfele az ötszörös világbajnok
britnek, és ha idén esetleg még nem is – hiszen Hamilton előnye 62 pont az
összetett pontversenyben –, de jövőre egy tökéletesen megbízható Honda-motorral
bizony akár a vb-címet is elveheti tőle.
A Hungaroringen az első pole pozíciója mellé nem tudta
megszerezni az első magyar futamgyőzelmét Verstappen, ugyanis ezúttal a
Mercedes gumitaktikája jött be, és Hamilton eggyel több kerékcserét beiktatva
is képes volt arra, hogy két körrel a vége előtt nemcsak utolérje, de le is
előzze az élen száguldó hollandot, aki azonnal bement a bokszba, kereket
cserélt, majd megfutotta a leggyorsabb kört. Ezzel, valamint az ezért járó
pluszponttal vigasztalódott, ha már a Hungaroring messze legeredményesebb
versenyzője, a hetedik sikerét arató Hamilton elhalászta előle a végső sikert.

„Nem titok, nagyon elfáradtam, de ez teljesen normális. Nagyon
hálás vagyok az egész nap miatt, köszönettel tartozom a csapatnak, hiszen
hittek bennem, segítettek, támogattak, hogy a határon autózzak, kockáztassak,
és kihasználjam a lehetőséget. Nagyon jó érzés a számomra, hogy nyugodtan
nyomhattam a gázpedált, és az egész hétvégén jó volt a tempóm. Kicsit aggódtam,
hogy túlmelegedhetnek és problémát okozhatnak a fékek, ezért próbáltam spórolni
velük és óvatosabban fékezni, de ez nem egyszerű dolog, főleg, ha a győzelemért
hajtasz. A végén valamennyi köröm szinte időmérős volt, és csak azon izgultam,
hogy a gumik kibírják a terhelést. Sokat segített, hogy a rádión a csapat
állandóan azt sugallta, csak nyomjam neki. Egy szó, mint száz, szép győzelmet
arattunk” – nyilatkozta a futamot követően Hamilton, akinek az idei nyolcadik,
egyben pályafutása 81. futamgyőzelme volt a mostani.

Verstappen ugyan sokat mosolygott, ám sokkal szűkszavúbb
volt, mint az ötszörös világbajnok. Véleménye szerint mindent elkövettek azért,
hogy a kemény keveréken a célig kihúzzák az első helyen, de a tervük nem jött
be.
„Nem voltunk elég gyorsak. Miután Lewis nyomás alá
helyezett, a tapadáson múlt minden. Megpróbáltuk egy kiállással lehozni a
versenyt, de nekik a két kerékcsere jobban működött. Noha sajnálom, hogy nem
sikerült győznöm, azért mindent összevetve nem lehetek elégedetlen, hiszen a
pole pozíció mellett a leggyorsabb köridő is az enyém lett, ráadásul a második
helyért sem kell szégyenkeznem” – magyarázta a fiatal holland.

Természetesen mögöttük is zajlottak izgalmak, például a
harmadik helyért folyó ferraris háziversenyt Vettel nyerte Charles Leclerc
előtt, de elképesztő feszültség volt vagy negyven körön keresztül Carlos Sainz
(McLaren) és Pierre Gasly (Red Bull) között, hiszen a fent említett körszámot
úgy egy másodperces távolságban tették meg a leintésig. De a rajt után a sérült
Mercedesével szinte azonnal kiálló Valtteri Bottasnak sem kell szégyenkeznie –
igaz, a vb-pontverseny másodikja ezúttal „csak” 8. lett –, hiszen kétszer is
szinte végig kellett kerülgetnie a hátsó régióban versenyzőket, ami azért a
mogyoródi pályán nem kis bravúr. A vb majdnem egy hónapos szünet után,
szeptember 1-jén folytatódik Belgiumban.

Az F1 Rolex Magyar Nagydíj végeredménye
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:35:03.796 óra, 2. Max
Verstappen (holland, Red Bull) 17.796 másodperc hátrány, 3. Sebastian Vettel
(német, Ferrari) 1:01.433 perc h., 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
1:05.250 p h., 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h., 6. Pierre Gasly
(francia, Red Bull) 1 kör h., 7. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h., 8.
Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1 kör h., 9. Lando Norris (brit, McLaren) 1
kör h., 10. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1 kör h.
A vb-pontversenyek állása
Pilóták: 1. Hamilton 250 pont, 2. Bottas 188, 3. Verstappen 181, 4. Vettel 156, 5. Leclerc 132, 6. Gasly 63, 7. Sainz 58, 8. Räikkönen 31, 9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 27, 10. Norris 24.
Konstruktőrök: 1. Mercedes 438 pont, 2. Ferrari 288, 3. Red Bull 244, 4. McLaren 82, 5. Toro Rosso 43, 6. Renault 39, 7. Alfa Romeo 32, 8. Racing Point 31, 9. Haas 26, 10. Williams 1.