
Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter vegyesen vasárnap a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon – írta az MTI.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú a szám világcsúcstartójaként és a legutóbbi négy világbajnokság győzteseként, azonban már korántsem favoritként készült a fináléra, mivel nyolcadik helyen jutott be úgy, hogy idei legjobbját három századdal múlta felül.
A döntőben a 33 esztendős magyar úszó valamivel erősebben kezdett, mint egy nappal korábban, a táv felénél viszont már lassabb volt. Végül 2:11.37 perccel csapott célba, ami ugyan gyengébb, mint az elődöntős ideje, azonban egy helyet így is előre lépett összesítésben. A számot az amerikai Alex Walsh nyerte, egy másodperccel és egy századdal elmaradva Hosszú 2015-ben felállított világcsúcsától. – Nagyon boldog vagyok, amiért újra döntőt úszhattam és átélhettem, milyen hazai közönség előtt versenyezni. Csodálatos érzés volt, hogy az első pillanattól az utolsóig bíztattak, és ugyan hetedikként szálltam ki a medencéből, de akkor is ünnepeltek – nyilatkozta Hosszú, akinek a közönség soraiból egy párnát dobtak be, amin a „Jó pihenést bajnok” felirat olvasható. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, ő ezt úgy értelmezte, hogy két szám között – legközelebb kedden úszik majd 200 méter pillangón – regenerálódni tudjon.
Hosszú szombaton még így nyilatkozott a vasárnapi megmérettetésről: „Meg kell néznem az eredményeket, a mezőnyt, hogy lássam mire számíthatok, de mindent meg fogok tenni a döntőben is a legjobb eredmény érdekében.”