Hosszú Katinka: Így biztosan nem tudom abbahagyni

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hosszú Katinka letörten, de nem megtörve értékelte a tokiói olimpián nyújtott eddigi teljesítményét, azaz hogy 400 méter vegyesen vasárnap ötödik, 200-on pedig szerdán hetedik lett címvédőként. „Azért nem halt meg senki – mondta a háromszoros olimpiai bajnok a magyar újságírókhoz érve egy mosolyt megengedve magának. – Sajnálom, hogy pont egy olimpián esett meg, amikor így úszom.”

Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy a májusi, budapesti Eb-n legerősebb számában, 400 méter vegyesen miért tudott két másodperccel jobb időt elérni, mint most az ötkarikás játékokon. Szerinte fizikálisan sokkal jobb állapotban van jelenleg, azóta öt kilót leadott, így papíron most kellett volna legalább két másodperccel gyorsabbnak lennie. „Leúszom a 200 méter hátat. Persze nem az a 200 méter hát lesz, amit látni szoktak tőlem” – válaszolt arra, hogy az önmaga számára is csalódást keltő szereplés után a 200 méter pillangóhoz hasonlóan visszalép-e a negyedik számtól.

A magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja kifejtette, hogy ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik. „Így biztosan nem tudom abbahagyni” – zárta szavait a 9-szeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok, aki a japán fővárosban csütörtökön – közép-európai idő szerint – este 20.09-kor kezdi meg szereplését a 200 méter hát előfutamában.

Hosszú Katinka döntője az Eurosport engedélyével.

Utolsó tokiói versenyszáma – amelyben Rióban csak hat század különbséggel lett második – elődöntőjére pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.

(MTI)

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Hirdetés

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast: Mék Hungary grét agén