
Kicsit több mint egy hónapja Elbasanban történelmi vereséget szenvedtünk Albániától – ettől a válogatottól korábban soha nem kaptunk ki, sőt még gólt sem szereztek ellenünk. Szeptember ötödikén aztán – sajnos – megtört a jég, és ennek következtében alaposan megcsappantak az esélyeink, hogy kijussunk a jövő évben Katarban megrendezendő világbajnokságra. Hogy matematikai esélyek még maradjanak, szombat este kötelező volt a győzelem a visszavágón.
Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott az Elbasanban vereséget szenvedő magyar csapaton: a sérült Fiola mellett nem kapott a kezdőben lehetőséget Gazdag Dániel, Klenheisler László és Lang Ádám, helyettük bekerült Loic Nego, Shäfer András, Sallói Dániel és Nagy Zsolt. A legjobb formában Magyarországon játszó és szombat este is pályára lépő játékos nem a hazai válogatottat erősíti: az albán csatár, Myrto Uzuni a Ferencvárosban ontja a gólokat. Őt még Orbán Viktor is megemlítette a mérkőzés előtt posztolt Facebook-videójának címében, ezt írva: „Stop Uzuni! Hajrá magyarok!”
Az MLSZ által a mérkőzésre elkészített sajtófüzetből megtudhattuk az albán himnusz szövegét is. Az Eskü a zászlóra címet viselő két szakasz a következő: „A zászló alatt egyesülve/ egy vággyal és egy célért,/ fogadalmunk legyen becsületszó,/ a felszabadító harcra. Csak aki árulónak született,/marad távol a harctól,/aki bátor, nem tétovázik,/ mártírként esik el a nagy ügyért.” Ebből is látszott, hogy az albánok komolyan veszik a meccset – ráadásul nekik is győzniük kellett Budapesten, hogy életbe maradjanak a továbbjutási álmaik. Az albán válogatott és a Torino kapusa, Etrit Berisha is erről beszélt: „azért érkeztek Budapestre, hogy három ponttal távozzanak.”

A Puskás Arénában megrendezett mérkőzést zárt kapussá tette az FIFA az angol válogatott elleni meccs alatt tapasztalt szurkolói rendbontásuk miatt, így a 67 ezer helyből csak a sajtó számára fenntartott szektort nyitották meg. A zárt kapukról Csányi Sándor MLSZ-elnök a már említett füzetképen így fogalmazott: „az albánok ellen csak a győzelem tarthatja életben a világbajnoki reményeinket, így most mindennél nagyobb szükség lenne a szurkolók támogatására...Azonban a rendbontók miatt, a FIFA váratlanul szigorú döntése alapján Marco Rossi és csapata magára maradt a feladattal. A játékosok csak magukra számíthatnak a győzelem kiharcolásában. Az MLSZ tiszteli a futballhangulatot biztosító szurkolókat, és határozottan kiáll mellettük idehaza és a nemzetközi színtéren is, ugyanakkor a magyar futball közösségének felelőtlenül kárt okozó rendbontó kisebbséggel szemben a jövőben az eddiginél is nagyobb szigorral fog fellépni.”
A himnuszok alatt kiderült, hogy mintegy száz fős albán szurkolócsoport bejutott a stadionba (logikus, a zárt kapuval a magyar szurkolókat büntették, nem őket), akik főleg a pálya közepe feletti VIP-szektor környékén tömörültek piros-fekete zászlókkal és hangos Skipri! Skipri! kiáltásokkal. Az első negyedórában bátran kitámadtak az albánok a szurkolóik nagy örömére – a hazai csapatnak alig sikerült átjutni a felezővonalon.
A huszadik percben volt az első veszélyes támadásunk, de Sallói elől becsúszva ment egy albán védő a tizenhatoson. A huszonhatodik percben a mentősöknek is be kellett avatkozniuk: egy befejelt labdára ugrott fel a vendégek kapusa, aki ütközött saját védőjével. Mindketten ápolásra szorultak, végül Djimsitit hordágyon vitték le a pályáról, kiment a válla, Veseli állt be helyette. Az első magyar lövésre a harmincharmadik percig kellett várni, de valószínűleg azt sem annak szánták: egy lecsúszott beívelést húzott le az albán kapus. Után rögtön megint védenie kellett, ezúttal egy lapos beadásra vetődött ki.

A negyvenharmadik percben minden jelenlévő magyarban megfagyott a vér: a középpályától egyedül tört a magyar kapura Uzuni, de Gulácsi védeni tudta a ziccert. Szerencsére les is volt, a bíró azért engedte végig az akciót, hogy ha esetleg tévedett az asszisztens és korrigál a videóbíró, ne érje hátrány a támadó csapatot. A mérkőzés színvonalára jellemző adat, hogy az első félidőben egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése.
A második félidő mindjárt magyar helyzettel indult, de Sallói hat méterről mellé bombázta Botka lapos beadást – ez volt a meccs addigi legnagyobb helyzete. Aztán lett egy ordító ziccerük a vendégeknek is: az ötvenhetedik percben immár les nélkül futott el egyedül újra Uzuni, de Gulácsi nagyot védett! A szöglet után is rádurrantották 22 méterről, fölé. A hatvanötödik percben senkitől sem zavartatva fejelhetett öt méterről a magyar kapura Uzuni, nagy szerencsénk, hogy Gulácsi ölébe bólintotta a labdát. Ezek után cseppet sem bántuk, hogy a legveszélyesebb albán csatárt, vagyis Myrto Uzunit érthetetlen módon lecserélte az edző a hatvanhatodik percben – igaz, helyére a kinti meccsen gólt szerző Broja érkezett. Ekkor már valódi kartácstüzet zúdítottak a kapunkra az albánok, de szerencsére nem céloztak túl pontosan.
Teljesen átvették az albánok a mérkőzés irányítását, amikor szinte a semmiből eljutottunk egy óriási helyzetig: egy szabadrúgásból érkező beívelést egyedül fejelhetett Orbán, a visszatett labdát két méterről kapufára tolta Szalai. Ez volt a mérkőzés első, kaput eltaláló magyar lövése, és egészen a 75. percig kellett várni érte.
A nyolcvanadik percben aztán felrobbant a mintegy száz fős albán szurkolótábor: az Uzuni helyére beállt Broja megint bevette a magyar kaput egy lapos lövéssel, 0-1.
Világbajnoki selejtező, Puskás Aréna (zárt kapus): Magyarország – Albánia 0-1 (0-0)