Az volt a kézilabda-Európa-bajnokság kedd esti, Magyarország-Izland mérkőzésének legfőbb kérdése, hogy vajon a magyar válogatott képes lesz-e megbirkózni a hatalmas nyomással, amit a hazai pálya jelent. A Szlovákiával közösen rendezett kontinenstorna budapesti helyszínén – az eseményre épített MVM Dome nevű arénában – az első két meccsen egyaránt telt ház, vagyis 20 ezer ember várta a csapatot, amelyet elsőre, a hollandok ellen agyonnyomott a telt ház: 31-28-as váratlan vereségbe futottak bele. A portugálok elleni második csoportmeccsen is messze tudása alatt játszott a magyar válogatott, de ott, egy drámai finálét követően legalább összejött a győzelem. A négytagú csoport papíron talán legerősebb csapata, Izland ellen az első két felvonásban mutatottnál sokkal jobb teljesítményre lett volna szükség.
Az Eb előtt a hazai szövetség a legjobb nyolc közé várta a válogatottat, amely a tavalyi világbajnokságon elért 5. hellyel nagyon magasra tette a lécet, így a közönség nem is annyira titokban a hivatalos elvárásnál is jobb eredményben bízott. Ezért lett volna szerencsés mindhárom csoportbeli ellenfelünket legyőzni, hogy két pontot vihessünk magunkkal a középdöntőbe, ehhez képest egy esetleges vereség Izland ellen a korai búcsút jelentette volna a csapatnak. A biztos továbbjutáshoz legalább kétgólos győzelemre volt szükség, minden más esetben számolgatnunk kellett volna, hiszen akkor a sorsunk az esti holland-portugál meccsen dőlt volna el.
A járványhelyzetre tekintettel, a meccs előtt már az is sikernek számított, hogy eddig egy fertőzött játékossal megúsztuk a tornát, tovább javította a pozícióinkat, hogy visszatért a csapatba a hollandok ellen megsérült beálló, Bánhidi Bence, aki posztján világklasszisnak számít, szereplésével komoly kihívás elé állíthattuk az izlandi védelmet. Bár az látszott, hogy Bánhidi bokája nem teljesen egészséges, a hatalmas termetű játékos azonban így is hozta, amit elvártak tőle, sorra lőtte a gólokat, fontos pillanatokban lendítve át a csapatot a holtponton.
Mindkét válogatott nagy iramban kezdte az összecsapást, a védekezés egyik oldalon sem működött, és a kapusok is csak ritkán találkoztak a labdával. Felváltva estek a gólok, Izland a félidő felénél elléphetett volna, de több támadásukat is elrontották, így nem kerültünk 2-3 gólos hátrányba. Jól látszott, hogy a magyar csapat lélekben sokkal jobban felkészült a 20 ezer néző teremtette hangulatra, de az is egyértelmű volt, hogy Izland erősebb az első két ellenfelünknél. Az első játékrész utolsó pillanatáig rohantak a csapatok, néhány másodperccel a vége előtt a mieink egyenlítettek, így 17-17-es döntetlennel mehettek pihenőre.
A második félidő elején szigorodott a magyar védekezés, és a kapusteljesítmény is feljavult, a nehezen érthető hibák miatt azonban nem sikerült leszakítani az izlandiakat sőt, kihasználva a mieink figyelmetlenségét, az északiak kerültek előnybe. A negyvenedik perchez közeledve érezhetően megnőtt a feszültség, a játékosok rendre összeszólalkoztak, egyre gyakoribbak lettek a (durva) szabálytalanságok. A teher pedig úgy tűnt, elsősorban a magyar csapatot nyomja össze, görcsössé vált a játékunk, de szerencsére Izland kulcsszituációkban rontott, így nem szállt el az esélyünk a győzelemre.
Az utolsó negyedórába lépve a tét mindkét csapat játékára rányomta a bélyegét, ideges, kapkodó kézilabdát láthattunk, sok volt az üresjárat, nyögvenyelős támadások és szenvedős védekezés jellemezte a meccset. A hajrában Izland két góllal ellépett, de úgy tűnt, nem tudják megőrizni a meccs képéhez mérten jelentős előnyt, esélyünk volt megfordítani, hogy ha nem is a szükséges kettővel, de legalább eggyel nyerjünk. Nem sikerült, 31-30-ra kikaptunk, így elbúcsúztunk az Európa-bajnokságtól.
Ez komoly csalódás, hiszen a magyar szövetség kommunikációja alapján minden adott volt a sikerhez, de még a csoportból sem sikerült továbbjutni.
