Magyar–török – Sérülések és eltiltások nehezítik a kétgólos hátrány ledolgozását
Fotó: Lukácas Csaba/Magyar Hang

A kétgólos hátrány ledolgozása és megfordítása önmagában is bravúr lenne a magyar labdarúgó-válogatott részéről a török csapat ellen, a Nemzetek Ligája osztályozójának vasárnapi visszavágóján – különösen annak fényében, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány dolgát kulcsjátékosok sérülése és eltiltása is nehezíti.

A magyarok csütörtökön 3–1-es vereséget szenvedtek Isztambulban, noha minőségi helyzetek tekintetében nem maradtak el az ellenféltől – pedig már idegenben is több hiányzóval kellett számolnia az olasz szakvezetőnek. Rossi sérülés miatt nem vethette be Gulácsi Pétert, a védekező középpályás Dárdai Bencét, valamint a támadó Sallai Rolandot.

A nemzeti együttes keretének mélysége még nagyobb próbatétel elé néz, figyelembe véve, hogy a Puskás Arénában sárga lapos eltiltás miatt – az amúgy egyaránt agyrázkódást szenvedő – Schäfer András a középpályáról, míg Nagy Zsolt a támadósorból hiányozni fog.

A két játékos kimaradása különösen fájó lehet, ha mellettük a debütálására váró Dárdai Bence, továbbá az alapembernek számító Sallai sem lesz bevethető. Ebben az esetben nagyon felforgatott felállásban kellene megfordítani a párharcot a mélyebb kerettel rendelkező és erősebb török válogatott ellen. A riválisnál az első gólt szerző Orkun Kökcü pótlását kell megoldania Vincenzo Montellának, ugyanakkor már számíthat a Real Madrid játékosára, Arda Gülerre, illetve Merih Demiralra is, mivel mindketten letöltötték eltiltásukat.

Nemzetek Ligája: Kétgólos vereség Isztambulban
Lukács Csaba

Nemzetek Ligája: Kétgólos vereség Isztambulban

Pedig az első félidőben kifejezetten jól játszott a magyar válogatott. Vasárnap Budapesten hárommal kellene győzni, hogy bent maradjunk az A ligában.

Ami mindenképpen biztató a nemzeti együttes számára: 2022 szeptembere óta veretlen hazai pályán. Az azóta lejátszott 13 mérkőzésen kilenc győzelem és négy döntetlen a mérleg, ezek közül hét alkalommal gólt sem kapott a csapat.

A párharc tétje túlmutat azon, hogy a magyar válogatott 2026 őszén is a kontinens legjobbjai ellen szerepelhessen a Nemzetek Ligájában. A bennmaradás ugyanis befolyásolja a kalapbeosztást a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatára, ráadásul az A divíziós szereplés az eddigi kvalifikációs rendszer alapján szinte biztosan pótselejtezőt érne abban az esetben, ha a csapat nem jutna ki egyenes ágon a nagy-britanniai tornára.

Marco Rossi tanítványai a papírformának megfelelően a németek és a hollandok mögött, de a kieső bosnyákok előtt, a harmadik helyen zártak az élvonalban tavaly ősszel, így az újonnan bevezetett osztályozó keretében a másodosztályt jelentő B divízió egyik második helyezettjével kell megküzdeniük a bennmaradásért.

A tavalyi Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutó törökök Izlandot és Montenegrót megelőzve, a feljutott Wales mögött zártak második helyen.

A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a teltházas Puskás Arénában, a német Felix Zwayer sípjelére. A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió.

(MTI)