A magyar versenyzők a kajakos Kőhalmi Emese révén még egy aranyérmet szereztek a vasárnapi záró 5000 méteres döntőkben a kanadai Halifaxben rendezett kajak-kenu világbajnokságon. A leghosszabb távon - amelyen ezúttal két rövid futószakaszt is teljesíteniük kellett az indulóknak - kezdésként a kajakos Kőhalmi Emeséért lehetett szurkolni, a Kovács Katalin Akadémia 20 éves versenyzője címvédőként szállt vízre a Banook-tavon. Ennek megfelelően hamar az élre állt a német Jule Hakével és a finn színekben versenyző Mihalik Sárával. A második futás után utóbbi leszakadt, Kőhalmi pedig a végén könnyedén hajrázta le majdnem 4 másodperccel német riválisát, és ért célba 23:56.44 perces idővel, így ismét a dobogó tetejére állhatott.
– Kicsit megijedtem, amikor meghallottam, hogy futás is lesz, mert eddig csak párosban csináltam ilyet. Nem is úgy sikerültek, ahogy terveztem, az elsőnél visszaestem a harmadik helyre, mert kicsit bénáztam, de örülök, hogy a vízen gyors tudtam lenni, és ez volt a lényeg. Nagyon örülök, hogy sikerült megvédenem a címemet, úgy érzem, hogy a futások miatt az idei verseny nehezebb volt – nyilatkozott a közmédiának Kőhalmi.
A kenus Adolf Balázs is címvédőként szállt vízre és sokáig ezúttal is az élbolyban haladt, de aztán megbillenve az egyik bóját belülről vette és kiesett a ritmusból. A szabálytalanságért végül nem zárták ki, de most meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A döntő után úgy nyilatkozott: nem tudja, hogy miért nem tudott jobban teljesíteni, de azon lesz, hogy kiderítse az okát és a két hét múlva sorra kerülő müncheni Európa-bajnokságra, valamint a szeptember eleji, szegedi utánpótlás világbajnokságra megpróbálja kijavítani a hibákat.
A nők hasonló számában Balla Virág még szerencsétlenebbül járt, előbb a rajtnál kifordult a hajója, majd amikor éppen utolérte az élen haladókat, az egyik riválisa oldalról nekiütközött, ő pedig beborult a vízbe és kiesett.
A vb utolsó számában, férfi kajak egyes 5000 méteren a címvédő Noé Bálint rosszul jött ki a rajt utáni helyezkedésből, majd technikai problémák hátráltatták a kaotikus versenyben, és bár nem kellett feladnia, mint a favorit portugál Fernando Pimentának, ezúttal nem tudott éremért harcolni, s végül nyolcadik lett. A sportoló elmondta: a páros bronzérme után nem sikerült igazán regenerálódnia, emiatt sem sikerült ez a döntője, mint szerette volna.
A küldöttség így összesen 11 éremmel, négy arannyal, egy ezüsttel és hat bronzzal térhet haza a tengerentúlról. Ez azt jelenti, hogy a – szintén 4 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronzot szerző – spanyolok mögött Magyarország végzett az összesített éremtáblázat második fokán. A tavalyi koppenhágai világbajnokságon egyébként 18 érmet – 6 aranyat, 8 ezüstöt és 4 bronzot – szerzett a magyar csapat, de az egy kiugró eredménynek számított figyelembe véve a korábbi világbajnokságok eredményeit – ahol átlagban olyan 12-14 érmet szereztek a magyarok. Négynél kevesebb aranyérmünk, összesen 3 legutoljára a 2015-ös milánói vébén volt, négy pedig 1991-ben Párizsban.A következő világbajnokságot 2023-ban a németországi Duisburgban rendezik majd.