
Akár azt is írhatnánk, hogy a magyar labdarúgás ünnepe lesz az a csütörtök esti pillanat, amikor kezdetét veszi a Mol Vidi–BATE Bariszav-Európa-liga-találkozó a Groupama Arénában. Ugyanis hat év után megint bejutott egy magyar labdarúgócsapat a nemzetközi kupák csoportkörébe.
Az már most biztos, hogy anyagilag nem járt rosszul a klub: csak a selejtezőkért 1,14 millió euró (370 millió forint) jár az UEFA-tól, valamit a BL playoffkörébe jutásért 5 millió euró (1,6 milliárd forint), az El-csoportkörért pedig további 2,92 millió euró (950 millió forint). Nos, ez összesen 9,06 millió euró, vagyis 2,92 milliárd forint. Ennyi pénzből már álmodozhatnak és komolyabban erősíthetnek a fehérváriak. De vajon jól sáfárkodtak-e az eddig már megnyert milliárdokkal?
„Ebben az esetben legelőször is azt kell megvizsgálnunk, a Vidi mennyire tudta maximálni bevételét. Nos, ha megnézzük, hogy eddig mi történt, akkor a válaszunk, igen. Két meccset is elhalasztottak a cél érdekében, és az eredményekhez igazították az újabb erősítéseket. Ráadásul ezúttal piacképes és fiatal játékosokkal bővült a fehérváriak kerete” – jelentette ki a lapunknak Dénes Ferenc. A sportközgazdász azt is jó döntésnek tartja, hogy a hazai El-csoportmeccseket a Groupama Arénában játssza a Vidi, hiszen az egyik legideálisabb ellenfelet, a Chelsea-t is itt tudja fogadni.
Titkolóznak a Vidi FC vezetői Lazovics távozásának okáról – Magyar Hang
A 35 éves szerb játékos váratlan visszavonulásának hátterében állítólag az áll, hogy a csapat tulajdonosa őt is megbüntette a Puskás Akadémia és a fehérváriak múlt szombati bajnokija után történt botrányos viselkedésért.
„Szerintem egyébként túl olcsón kínálták a jegyeket az angolok ellen, hiszen rekordgyorsasággal gazdára találtak. Itt már nem kevesebb mint 190 ezer euró jár pontonként, így bőven van a klubnak esélye arra, hogy az eddigi bevételeit növelje” – mondta a szakember, aki hozzátette, az is a Vidi ésszerű gazdálkodására utal, hogy nem igazolták le Dzsudzsákot, akinek ugyan van marketingértéke, ám a fizetését az El-bevételek nem termelték volna ki.
Egy másik sportközgazdász, Muszbek Mihály szerint a fehérváriak nem az eddig megnyert pénzből erősítettek – azt csak rövidesen utalja majd az UEFA –, ám vélhetően nincs olyan bank, amely ne adott volna hitelt a klubnak.
A köztévé elveszítette a Vidi El-meccseinek közvetítési jogát – Magyar Hang
Elaludtak a Kunigunda utcában, mit szól majd ehhez a csapat egyik legnagyobb szurkolója?
„Értékben és tudásban két ellenfelével szemben versenyképesek a fehérváriak, sőt a továbbjutásukra is adnék 50 százalékot. Hálát adhatnak a sorsnak, hogy ilyen a sorsolásuk a csoportban” – közölte a sportközgazdász.
Abban egyelőre szerinte nem lehet állást foglalni, hogy az új igazolások – összesen 1–1,2 milliárd forint értékben – megérik-e a pénzüket, ez majd a meccseken fog kiderülni. Ő is jó döntésnek tartja, hogy a hazai meccseket a Groupamában vívja a Vidi.
„Összesen százmillió forint a bérleti díj, amelyet a klub fizet, s ez európai szinten nem olyan nagy összeg. Ráadásul a jegybevétel a klubnál marad, és az utolsó selejtezővel együtt megvívandó négy találkozó 75–80 ezres jegyeladásából megközelítőleg félmilliárdos bevétele származik majd a klubnak” – ecsetelte Muszbek Mihály.