Okosan ledarálta svéd ellenfelét a Fradi, és továbblépett a BL-selejtezőben

Okosan ledarálta svéd ellenfelét a Fradi, és továbblépett a BL-selejtezőben

A ferencvárosi Myrto Uzuni és Dibusz Dénes, valamint Jonathan Augustinsson, a svéd Djurgarden játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Djurgarden mérkőzésen a Groupama Arénában 2020. augusztus 19-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem szokványos lebonyolítást hozott a koronavírus-járvány a nemzetközi labdarúgó kupák selejtezőjében is. Miközben a BL és az Európa Liga végjátéka még tart, addig a következő, 2020-21-es szezon első körei megindultak, ám a meccseket zárt kapu mellett tartják, a továbbjutásról pedig a megszokott oda-visszavágó helyett mindössze egy összecsapás dönt.

Azaz döntetlen és idegenben lőtt gól nincs. Ha pedig döntetlen a vége, akkor hosszabbítás és a végén tizenegyes, ha úgy alakul. Azzal pedig, hogy a Ferencváros hazai pályán kezdte meg az idei kupamenetelését, ebből a szempontból jó ómennek számított.

Ami az FTC svéd ellenfelét, a Djurgardent illeti, masszív, rakkolós, és az ellenfelét a széleken nyomás alatt tartó csapat hírében állt. Svédországban egyébként más idősávban zajlik a bajnokság, így ott már a 16. fordulót tartották a 2020-21-es szezonból, ahol a Djurgarden hat ponttal lemaradva a Malmö mögött a harmadik jelenleg. A Fradi még csak egy meccset – egy 1-1-es döntetlent a másodosztályból feljutó MTK-val – játszott le a szezonból. Ez persze nem jelent semmit, igaz, ezek alapján a svédek elvileg jobban ritmusban voltak.

Ez aztán nem látszott a svédeken, akik amúgy hét svéddel álltak ki a kezdőben, míg a Fradiban mindössze két magyar kapott helyett a tizenegyben. Az első félidő első fél órája nagyjából a tapogatózásról szólt, a svédek kifejezetten zártan játszottak, nem nyíltak ki, a szélső felfutásaikból se látszott semmi. Az FTC se vitte túlzásba. Az első említésre méltó dolog az volt, hogy kényszerű cserére szorultak a svédek, a lesérülő Bandát Karl Holmberg váltotta a 18. percben.

Amilyen álmosra sikerült az első harminc perc, úgy jött előbb egy szabadrúgásból Isael beívelése még igazi életveszély nélkül, majd aztán érkezett a Fradi vezető gólja a 33. percben. Tokmac a félpálya közepén szerelte Karlströmöt, majd a picit elsodródó labdát egy körömpasszal Somália adta vissza neki, hogy aztán jó 25-ről megsuhintsa, és kicsipkézze a jobb alsót. 1-0! A gól után aztán úgy folytatódott minden, ahogy előtte, így igazából az első 45 perc egyetlen értékelhető eseménye a Ferencváros gólja maradt.

A félidőben is cseréltek a svédek; Kojovic helyett Chilufya állt be. Egyből észre is vetette magát, az olasz műeső művészeket meghazudtoló eleganciával dobta fel magát a 16-os előtt, büntetőben reménykedve. A bíró meg is ette a teljesítményét, ám tizenegyes helyett jó 17 méterről kaptak szabadrúgást, amit szerencsére kétszer is a blokkba lőttek. A Djurgarden a második félidő elején is tanácstalannak tűnt, bár a Fradi sem brillírozott.

Az 55. perctől megnyomták a svédek, első helyzetükig egészen a 60. percig kellett várni. Egy jobboldali kipassz után rúghattak kapura, ám a lövés saját embert talált, így még szöglet se lett belőle. Aztán megint jött Tokmac, és az újabb ferencvárosi gól: Boli passzából vezethette a svéd kapusra és okosan elgurított mellette: 2-0, a 62. percben. Rebrov aztán le is kapta a duplázóját, Skvarka váltotta Tokmacot. Később lejött Isael is, a helyére beálló Laidouni új életet hozott a Fradi játékába, több jó csellel is megkavarta a dolgokat elől.

A 85. percben egy rossz passz után Boli tört kapura, passzolhatta is volna Skvarkának, ő azonban lőtt, ám mellé. A 87. percben megint Boli ugrott ki remekül, ketten is felfutottak vele, ezúttal leadta a labdát, ám Varga Roland mintegy nyolc méterről a lehető legflegmábban a kapusba rúgta, akit még véletlenül sikerült arcon is térdelnie, mire felszakadt és vérzett Bratveit szája.

Három percet hosszabbított a játékvezető, ám nagy izgalom már nem történt. 2-0-ra nyert és továbbjutott a Ferencváros. A magyar csapat következő ellenfele egy hét múlva a skót zöld-fehér „testvércsapat”, a Celtic Glasgow lesz.

Bajnokok Ligája, 1. selejtező kör

Ferencváros-Djurgarden 2-0 (1-0) – gól: Tokmac (33, 62.)
Budapest, Groupama Aréna, Zárt kapu. Játékvezető: Fedayi San, partjelzők: Josipović Sladan és Pascal Hirzel

Ferencváros: Dibusz - Botka, Kovacevic, Blazic, Civic - Haratin, Somália - Tokmac (Skvarka 63.), Isael (Laidouni 75.), Uzuni (Varga 83.) - Boli

Djurgarden: Bratveit - Une Larsson, Nyholm, Berg - Witry, Ulvestad, Karlström, Augustinsson - Edwards (Radetinac 75.), Kujovic (Chilufya 46.), Banda (Holmberg 18.)