Szögezzük le mindjárt az elején: bár már egyre kevesebben élnek azok közül, akik látták játszani, Puskás Öcsi vélhetően még mindig a legismertebb magyar a világon. Tény, hogy életútja, eredményei megérdemelnek egy (sport)múzeumot Magyarországon, és helyszínnek is tökéletesen alkalmasnak tűnik a róla elnevezett legnagyobb hazai stadion. Ráadásul a Puskás Arénának – nem lévén klubcsapata – így lett egy látogatható látványossága, ami jól kiegészíti a február hetedikétől elindult arénatúrát. A világ számtalan nagyvárosában a turisták egyik kedvenc programja az ottani híres csapat otthona, ahol a stadiontúra keretében megnézhetik a trófeagyűjteményt, jó pénzért pedig szelfizhetnek is a kispadról.
Szóval a Puskás Múzeum ötlete jó, a kiállítás egyes részei is világszínvonalúak (erről mindjárt később), de azért bőven vannak meghökkentő megoldások. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a külföldi turista megérkezik metróval az immár Puskás Ferenc Stadionra átkeresztelt metrómegállóba, ott azonban egyetlen felirat sem segít neki abban, hogy merre induljon. Ha hosszú kóválygás után végre megtalálja és körbejárja a stadiont, sincs sokkal közelebb a célhoz: a múzeum épületére sincs ráírva, mi rejlik az ajtó mögött, a különálló kocka (az egykori Népstadionból mindössze ez a négyszintes toronyépület maradt meg) vizuálisan nagyon egybeolvad magával a stadionnal.
Már az ajtóban ott van Orbán Viktor
Ahogy pedig elhagyjuk a bejáratot, végképp véget ér a külföldiek által is értelmezhető világ: itt, az ajtónál található az egyetlen idegen nyelvű felirat: „Puskás Museum 2024. Supported by Prime Minister Viktor Orbán” – olvashatjuk, és azt is két nyelven tudjuk meg, hogy ki volt a vezető kurátor, ki jegyzi a „történészi koncepciót” (Schmidt Mária), ahogy a szakmai vezető (Szőllősi György), és a zeneszerző nevét (Ákos) is itt olvashatjuk. Ezzel azonban ki is merült az idegen nyelvű tájékoztatás – állítólag lesz majd egy app, hogy a külföldi turista a mobiltelefonján megnézhesse, mit is jelentenek bent a magyar feliratok, de ez még nem készült el. Nem elegáns az sem, hogy az adófizetőket nem sikerült a márványtáblán megemlíteni, pedig legalább 3,9 milliárd forintnyi közteherrel járultunk hozzá a múzeum létrejöttéhez. Lapunk közérdekű adatigényléssel fordult Schmidt Máriához, melyben arra voltunk kíváncsiak, hogyan költötték el ezt a 3,9 milliárd forintot, amit a múzeum létrehozására kaptak. A válaszadási határidő február 25-én lejárt. Választ nem kaptunk, Schmidt Mária ehelyett a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult adatkérésünk miatt.
A múzeumot egyébként öt évvel a stadion felavatása után, tavaly november 25-én, a magyar labdarúgás napján nyitották meg ünnepélyesen (természetesen a fő „szponzor”, a magyar miniszterelnök részvételével), hogy aztán január elején bezárják kéthetes „fejlesztési szünet” miatt. Most újranyitott, így néztük meg mi is a Magyar Sportújságírók Szövetsége Szervezésében.
Szemtől szemben Schmidt Máriával
Avagy mi történik a pincében és hogyan igyekeznek visszatartani közérdekű adatokat a XXI. században.
A fogadótér sok emberben ébreszt nosztalgiát: egy jókora LED-falon újraalkották a Népstadion emblematikus eredményjelzőjét és óráját. Az eredeti padló megmaradt (csak kapott egy fémborítást, így a régi, fűzős focilabdákra emlékeztető mintákon sejlik át a vörösmárvány), kétoldalt monitorokon mennek rövid klipek, és híres focisták Puskásról szóló mondatait idézik. A brazil focilegenda Peléét például így: „Mindig csodáltam. Puskást. Felnéztem rá.”
Négy sarok, négy otthon
Az emeletre vezető lépcsőknél ötletes megoldásként egy páternoszter-szerű berendezés tart folyamatos mozgásban különféle Puskás-relikviákat, hogy aztán megérkezzünk a múzeum legérdekesebb, és valóban nemzetközi színvonalú kiállítóterébe. Egy focipályára, amelynek négy sarkában beleshetünk a száguldó őrnagy életének négy fontos és szépen reprodukált állomásába: elsőként a szegényes kispesti szülői lakásba; aztán a már sztárként ünnepelt fiatal labdarúgó zuglói fészkébe, ahol a lánya is született; majd a madridi otthonába; végül a kilencvenes évekbeli hazaköltözéskor a budapesti szobájába. A teremben kör alakú LED-eken futnak ritkán vagy talán soha nem látott felvételek, a falakon korabeli újságok.
Sokan járnak jól Puskás Ferenc államosításával
Ami a Honvéd szurkolóinak megszégyenítés, az másoknak nagyon jó üzlet: a legendás csatár emléke milliárdokat hoz a konyhára.
A múzeum következő szintjét teljes egészében az Aranycsapatnak szentelték, ám meglehetősen furcsán hat: úgy éreztem magam, mintha egy mormon templomba léptem volna be, a szemnek bántó hófehér-aranysárga dizájnú installációba. Ennél is sokkolóbb a harmadik emelet: akár a Terror Házában is lehetne. Ilyen az, amikor a fő kurátor elszabadul, és túltolja az ideológiát: itt több szó van Rákosi Mátyásról, mint arról a futballistáról, akiért bejött ide a néző. Furcsa hangszórókból szólnak a korabeli kommunista vezetők szövegei, és itt érti meg, mit tanult meg annyira jól a Nemzeti Együttműködés Rendszere az elmúlt tizen-egynéhány évben: az emberek rettegtetését. Ez annyira jól működik, hogy azt hallottuk, volt olyan idős látogató, aki rosszul is lett ezen a szinten, annyira felzaklatta őt az ott nagy adagban feltálalt kommunista ármány.
Helyettünk is hős
Ezen a ponton komolyan elgondolkodtam azon, hogy a következő szinten már egy „Állítsuk meg Brüsszelt!”-óriásplakát lesz, ehhez képest szerencsére egy szemkápráztató teremben (ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat az egész nap ott ülő teremőrrel) Puskás egykori kabriójának replikája látható, valamint az onnan nyíló több kis teremben filmek pörögnek az aranycsapat taktikai újításáról és egyéb érdekességekről.
„Helyettünk is hős” – ez a múzeum mottója. A felnőttjegyek 4000 forintba kerülnek, aki a stadiontúrára is benevezne, annak összesen 6900 forintot kell leszurkolnia. Ha csatlakozunk a naponta délután kettőkor induló túravezetéshez, az fejenként további 1250 forintba kerül.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/7. számában jelent meg február 14-én.
