
A Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese összeállítású kajak négyes aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon. Lucz Anna is címét megvédve lett első kajak egyes 200 méteren, Csikós Zsóka kajak egyes 1000 méteren, Varga Ádám kajak egyes 500 méteren győzött.
Magyarország címvédőként szállt vízre a kajak négyesek döntőjében, a mostani egységből Fojt és Pupp tavaly, Szegeden is benne ült a hajóban, a hármas és négyes beülőben pedig ezúttal az Eb-újonc Ujfalvi Laura, valamint Kőhalmi Emese lapátolt. A magyar csapat az előfutamban aratott imponáló győzelem után a fináléban is remekül versenyzett, a spanyolokkal vívott nagy csata után ünnepelhetett.
Csikós Zsóka fölényes győzelmet aratott 1000 méteren, míg Varga Ádám nagy csatában lett első 500-on. A Ferencváros 25 éves kajakosa sorozatban harmadszor nyerte meg ezt a számot. A most debütáló vegyes kenu négyes 500 méteres versenyben az Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Juhász István, Csorba Zsófia összeállítású csapat a spanyolok mögött szerezte meg a második helyet.
A Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes bronzérmet szerzett 200 méteren. A kenu egyesek 200 méteres versenyében Hajdu Jonatán és Takács Kincső egyformán negyedik lett, míg a Nádas Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő összeállítású férfi kajak négyes hetedikként zárt.
Magyarország az első finálés nap után négy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel áll. A kontinensviadal vasárnap 12 döntővel zárul, ezek mindegyikében lesz magyar hajó.
(MTI)