Mire készül az Orbán kötélbarátját kóstolgató Cser-Palkovics András?

Mire készül az Orbán kötélbarátját kóstolgató Cser-Palkovics András?

Cser-Palkovics András (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több alkalommal is aggodalmát fejezte ki az utóbbi hónapokban Cser-Palkovics András (Fidesz–KDNP) székesfehérvári polgármester a város élvonalbeli futballcsapatának gyenge szereplése miatt. A Mol névszponzorációja ellenére a Mol-Fehérvár FC (korábban Videoton) ugyanis a kiesés elkerülése ellen küzd. A futballcsapat az egyik kormányközelinek tartott milliárdos, Garancsi István tulajdonában áll, ám a nagyvállalkozó évek óta nem nyilatkozott terveiről. Egyebek mellett ezt is szóvá tette egyik bejegyzésében Cser-Palkovics András a közelmúltban. A vállaltan Videoton-szurkoló polgármestert feltűnő aktivitása okán kérdeztük, hogy van-e olyan terv, amely szerint beszállna az önkormányzat a kirakatcsapat működtetésébe.

Az elmúlt hetek gyenge szereplése – a Mezőkövesd elleni döntetlen – után előbb a futballcsapat hivatalos közösségi oldalára írt hozzászólást Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester. Bejegyzésében így vázolta a székesfehérvári futballcsapat helyzetét: „A mai meccset is látva állapítsuk meg, hogy minden idők valószínűleg legtöbb pénzéből, minden idők egyik leggyengébb csapata a mostani sajnos. Tankönyvet lehet majd írni arról, hogyan lehet 4-5 év alatt, egy Chelsea ellen jól játszó csapatot a kiesés közvetlen széléig zülleszteni. Kodro »büntetőjében« pedig minden benne volt erről a folyamatról. Az alapvető okok persze elég egyszerűek. A megfejtés: gazdátlanság, hozzá nem értés, valamint az elkötelezettség teljes hiánya.”

A hozzászólásnak már a ténye is figyelmet érdemel: elvégre egy kormánypárti polgármester írt a kormányközeli nagyvállalkozók közé sorolt Garancsi István – Orbán Viktor kötélbarátja – tulajdonában álló futballcsapat közösségi oldalára. Soraiban ráadásul élesen bírálta a klubot. A polgármester utolsó mondatát – amelyben ugyan senkit nem nevesített – akár a klubot működtető cégvezetés, akár a tulajdonos felé címzett kritikaként is lehet értelmezni.

Ez rövid időn belül a második kritikus megszólalása volt a városvezetőnek. Előzőleg márciusban szólalt meg a Videoton csapatát illetően. A szóban forgó bejegyzésében már nyíltan kóstolgatta a Garancsi Istvánt, akinek cégbirodalmába tartozik az a Market Zrt. is, amely feltűnően eredményesen szerepel az állami tendereken. Akkor arról írt, hogy a klub tulajdonosának el kell beszélgetnie a csapatával. „Meg kell velük értetni a felelősségüket és azt, hogy ez ma már BECSÜLETBELI ÜGY. Ezt rajta kívül senki más nem tudja megtenni, hiszen ő a tulajdonos” – fogalmazott. A helyzetet már akkor is elkeserítőnek nevező Cser-Palkovics akkor arról is véleményt formált, hogy szerinte milyen edzőre lenne szüksége a csapatnak. „A döntés a tulajdonos joga, de egyben felelőssége is” – intette meg félreérthetetlenül Garancsit. Ebben a bejegyzésében azt is világossá tette: mint Videoton-szurkoló szólal meg, nem polgármesterként, hiszen a város nem tulajdonosa a klubnak, így pénzügyi támogatást sem ad a csapatnak.

Cser-Palkovics márciusban arra is biztatta a tulajdonost, hogy valljon színt a csapat jövőjét illető terveiről. Merthogy – mondják a szurkolók – évek óta adós ezzel. A városvezetőnek az előző hétre is jutott egy kezdeményezése: azt javasolta a klubnak, hogy tegyék ingyenessé a belépést a szombati, győzelmet hozó Zalaegerszeg elleni találkozóra. Bejelentése szerint az önkormányzat – mint tulajdonos – hajlandó lemondani a jegybevételről azért, hogy minél többen szurkoljanak a csapatnak. Így ingyen mehettek a drukkerek a mérkőzésre.

Ezen előzmények után fordultunk Cser-Palkovics András polgármesterhez egyebek mellett azt tudakolva: elképzelhető-e, van-e olyan szándék, hogy Székesfehérvár önkormányzata nagyobb szerepet vállaljon, akár tulajdonosként is a futballcsapat működtetésében? És ha igen, azt milyen módon tenné meg. Kérdéssorunkban felvetettük azt is: ha kiesik a csapat a másodosztályba, kezdeményez-e egyeztetést a csapat jövőjéről Garancsi Istvánnal, illetve hogy szükségesnek látja-e a Videoton név visszaadását a futballcsapatnak.

A polgármester érdeklődésünkre azt írta: a jövő kérdéseire a szezon lezárulta után lehet és érdemes választ keresni, hiszen addig minden csak feltételezés. Az önkormányzat ismételt szerepvállalása azonban nem merült fel.

Érdekes adalék a fentiekhez: Május elején Garancsit és Hernádi Zsolt Mol-vezért közös sétán fényképezték le a budapesti Városmajorban. Erről akkor a 444.hu számolt be. A Mol-Fehérvár FC a hétvégén legyőzte a Zalaegerszeget, így esélye van az élvonalbeli tagság megőrzésére.