A SZERZŐ TOVÁBBI CIKKEI
Rétvári: több mint 100 ezer szülő töltötte ki a Belügyminisztérium oktatásról szóló kérdőívét
Az e-Kréta rendszeren keresztül kitölthető kérdőívben a kormány megkérdezi a szülőktől azt is, egyetértenek-e azzal, hogy a pedagógusok „a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba”.
Egyre öregebb és elavultabb autókkal járnak a magyarok
Átlagosan több mint 15 éves autók futnak a magyar közutakon.
Bajnai Gordon: Kelepcét állítottak, lehallgattak, majd a mondandómat megvágták
A volt miniszterelnök közölte, a Városháza-ügyben kiszivárogtatott beszélgetése kapcsán született rendőrségi határozat szerint bűncselekményt követtek el ellene. A tettest viszont egyelőre nem lelik.
Már második hónapja stagnálnak az albérletárak
A legolcsóbb megyeszékhelyek Miskolc, Szekszárd, Salgótarján és Békéscsaba, ahol 80–99 ezer forint egy lakás havi bérleti díja.
14 százalékkal nő a nyugdíj, 20 százalék felett az infláció
Péntektől érkezik a megemelt járandóság és a nyugdíjprémium.
Négyszáz forint körül az euró
Szeptember közepe óta nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz.
Uniós forrásokról egyeztetet 17 ország képviselőjével Karácsony Gergely
A találkozót a főpolgármester kezdeményezte.
Kocsis Máté szerint Karácsony Gergely „politikai pedofil”
A Fidesz frakcióvezetőjénél az verte ki a biztosítékot, hogy a főpolgármester Facebook-posztjában „mindannyiunk közös gyermekeiről beszélt”.
Ma is pocsék napja van a forintnak
A csütörtöki erősödés a jelek szerint átmeneti volt, délutánra ismét 415 forint körüli szintre gyengült a forint, míg egy dollár 426 forintba is került.
Nézőpont: Ötven százalék felett Fidesz
A kormányközeli közvélemény-kutató szerint a kormánypárt növekvő népszerűsége miniszterelnök javuló elégedettségi-indexének, valamint annak köszönhető, hogy a lakosság alig negyede érzékeli a növekvő rezsit.
Az MSZP azonnali ötven százalékos pedagógusbér-emelést követel
Egy kezdő tanár bruttó 312 ezer forintot keres, míg az átlagbér félmillió forint.
Mégsem zárják be Jellinekék a csepeli munkásszállót
A NER-közeli Indotek Group 250 főt, köztük 50 gyermeket tervezett utcára tenni. A lépés ellen Karácsony Gergely is tiltakozott.