Néztem a sarat, és tudtam, mit láthatok bele. Tudtam hatévesként, az érettségi után, az első könyvem megjelenésekor, aztán egyszer csak elfelejtettem. De most jó.
Csikós Attila
Elég sok fotót készítettem, anyámról, apámról, barátokról, nőkről, házakról és éjszakákról, az utóbbi időben magamról is. Aztán majd egyre kevesebbet fogok. Az életet majd nem zsánerekben akarom látni, hanem megnyugtató összefüggéseiben.
Szöllősi Mátyás könyvévben nosztalgia nélkül kénytelen szembesülni az olvasó a maga traumaélményeivel, és a megbocsátás vagy legalábbis a megértés lehetetlenségével, az élet újrakezdhetetlenségének tragédiájával.
Késő kamaszkorom, fiatal felnőtt éveimnek városa. Így, s mert jobbára ebben az évszakban jártuk utcáit, a nyár városa. Meg mert (ugye) „mediterrán”. Görög is meg szerb is, tehát „déli”. És persze igen „festői” is. Ki mit ért alatta.
Összesen három oroszt ismertem személyesen. Allát, Rakétát és Szaratovot. Rakéta egy porszívó volt. Az ötvenes évek végén látta el vele a KGST-országok háziasszonyait a szovjet ipar, de még a hetvenes években és később is sok háztartásban alkalmazták ezt a korai droidot.
Abigéllel harminc éve találkozott az első szabad augusztus 20-án, egy meggondolatlanul elvállalt soltvadkerti hakni után. Abigél a koncert után megvárta a düledező színpad mögött, mely színpadon nem Bartókot vagy Chopint játszott, hanem Roxette-et.
Az egykori bánya alatt, a tóra néző telkeken sorra nyitottak a panziók, fogadók, a műveléshez fáradt vagy lusta helybéliek pedig egymás után adták el régi présházaikat, hogy a szőlők helyén új, pazar nyaralók épüljenek. A polgármester ebben a fejlődés jelét látta.
„Minimum harminc évvel megelőzte a korát.” „Nem tulajdonos volt, hanem gazda.” „A többiekkel közös érdekének látta a vidék naggyá tételét.” Badacsonyi riport.
„Mit tudtok ti? Háború van, emberek. És nem rátok, hanem azokra van szükség, akik nem hódolnak. Akik nem adják meg. Akik küzdenek. Bátrak.”
„Szóval ez itt neked már a Bach-korszak, mi?, üvöltött fel. A kis londoni reklámguru elérzékenyítve hazajön egy lázadás hírére, és rögtön Kufsteint kiált? Láttad, mi minden jó történt itt azóta, hogy Londonban urizálsz?”
Gyerekkorában szeretett vonattal utazni. Akkoriban sok mindent szeretett, amit ötvenévesen már megvetett és rühellt, de nem tudta eldönteni, hogy azért-e, mert akkor nem volt az életről semmi tapasztalata.
Ezt egy remek rendezőnek tudnia kell, a kapkodásból, a muszájból, az erőből elfogadtatott instrukciókból nem születik jó, de még sikeres előadás sem.