Dévényi István

A titok zárja

A titok zárja

A korán ereszkedő sötétségben a nép magára húzza az ajtót, bezárkózik, aztán leül a tévé elé rácsodálkozni a távoli országok nyűgjeire.
Újságíró-e vagy?

Újságíró-e vagy?

Futótűzként terjed szerte eme amúgy is lángoktól ölelt hazában a vita, hogy ki az újságíró.
Az árufeltöltő a soros

Az árufeltöltő a soros

A nem vevő vevő villámgyorsan megtalálja nyomorának okozóját. Úgy a, az elhibázott szankciók a bűnös! Megmondta, levelében meg is írta Orbán Viktor miniszterelnök úr, márpedig sem ő, sem a nemzeti konzultáció nem hazudik.
Ötvenhattalan

Ötvenhattalan

Veszítettünk egy nemzeti ünnepet. Persze nem most, hanem már sokkalta korábban, amikor a Fidesz épp október 23-át használta aktuális lázálmainak marketingfelületeként, hogy miután kifacsarta belőle az utolsó politikai haszonmorzsát, rögvest félredobja.
Semmi. Minden (valóságnovella)

Semmi. Minden (valóságnovella)

Minden második ház üres, a behajtott tulipános spalettákon a fény se jár be. Lélekkel sem találkozom. Nincsenek kiköltöző nejlonparasztok, mert Budapesttől azért már fájó a távolság, de az európai nyugdíjasok sem vásárolták fel az elmagányosult portákat.