Beszéljünk őszintén a vidék-Budapest – politikai értelemben vett – problémáról.
Dévényi István
Minekutána négyszer már térdre kényszerítettük a koronavírust, és az ötödik hullámot is úgy megüljük majd, ahogyan megülni csak a magyar tud, joggal gondolhatjuk, hogy oltakoztatási-, és egyéb, járvánnyal kapcsolatos intézményrendszerűnknél rutinosabb nincsen is szerte e világon.
Pályakezdő tanár Orbán Viktornak írt levele a hét leghangosabb közéleti „slágere”. Magyarország az a hely, ahol az emberekkel elhitették, hogy jól élnek, és ettől úgy érzik, hogy jól élnek, és ebben sem a saját, sem a mások kínkeserves valósága nem tudja megzavarni őket.
A 65-ös út nem sokkal Szekszárd után, jobb felől lerúgott, magányos buszmegálló kovácsolt nagybetűs felirattal: Murga. Mellette a völgybe vezető utacska. Játszódhatna itt bármelyik fantasy film utazós jelenete.
A Nagy Függetlenségi Háborúban az ezerszer elátkozott, megvetett, a hagyományaink és kultúránk ellen támadó, ismét hanyatló, rothadó, omló-bomló, gátlástalan, pénzéhes, haszonleső Nyugatot erőst jelképező Facebookot sikerült félmilliárddal megtolni.
Kívánnám, hogy ilyen legyen 2022, kevesebb politika, több valódi élet, de ennyire még én sem vagyok naiv. Ocsmány év lesz ez is, április elejéig biztosan.
Hogy egy-egy név nem ugrik be, eleinte rá sem bagózol. Van ez így, az ember feje nem káptalan. De amikor a legjobb barátoddal ebédelsz, és fogalmad nincs, hogy hívják, egyáltalán, hogy az elméd melyik rekeszében keresd az információt, az rémisztő.
A hozzászólók, anyukák és apukák – a Fidesz legszentebb célcsoportja – nagyjából egységesen háborodtak fel Rákay Philip Fekete-Győr Andrásról szóló megnyilvánulásán.
„Tizenöt évvel ezelőtt költöztem ide. Egy ismerősöm mutatta meg a települést, és olyannak láttam én is, mint ahogy te gyönyörködsz most benne. Ostoba illúziók. Másfél évtized kevés volt, hogy befogadjanak.”
Kiléptem a Fideszből. Amikor is nyilvánosságra került Kövér László, a szolgálatok vezetői előtt elmondott beszéde, azon rágtam magam, hogy eddig valamennyire talán vicces volt a tény, miszerint párttag vagyok, de ezek után semennyire sem az.
Ne csodálkozzunk, ha mindenféle, bármiféle, akármiféle fantazmagóriák válnak tömegek ópiumává egyik pillanatról a másikra.
Ők és mi. Egyikek és másikok. Ilyenek és olyanok.