A huszonegyedik század második évtizedében nem léteznek olyan elefántcsonttornyok, amelyekbe tényleg be lehetne zárkózni.
Gazda Albert
Eljött a menekülés ideje. A közösségi média túlnőtt mindenen, kiismertük alaposan, ugyanúgy, mint a televíziót. Ideje búcsút inteni neki.
Sehonnan sem szebb Budapest, mint a Halászbástyáról, négy méterrel magasabbról.
Hadd meséljem el óvatosan, miért nem láttam eddig a Csernobil c. sorozatot, és miért nem fogom végignézni soha.
Egyvalami maradt feltáratlan: az emberek. A BAM-lakók BAM-lakók maradtak, nemigen vegyültek el, nem lettek ungváriak.
A Rolling Stones nem érdekes, mondta Laci, a Sex Pistolson és a Ramonesen kívül semmi sem érdekes, esetleg a Clash még, de azzal tényleg vége.
Rejtő Jenő tehet mindenről. Vagyis nem egészen-egészen mindenről, de hogy eléggé sok mindenről, az nem képezheti vita trágyát.
Ez zene, mondtam Genának, amikor már hatodszor ment végig egymás után a Paint it black, ez odaver.
Azt a felfedezést tettem, hogy Erdély – ezen belül főleg a Székelyföld – teljesen olyan, mint Kárpátalja. Máramarosban is volt hasonló benyomásom, ott még a szénaboglyák is egyező kinézetűek.
Arról nem tudok, hogy a Szállj fel, szabad madár című szép magyar slágerrel párhuzamba állítható más nyelvű ének készült volna valahol valaha.
A cvekedli a gyengém kicsiny gyermekkorom óta. Nagyon tudta őt csinálni az anyám. Én egyszerűen képtelen vagyok megközelíteni. Ez a szakács megközelítette.
Ami nem a miénk, abból csak a jót vesszük észre. Minthogy nincs állandóan a szemünk előtt.