Bár bizonyára minden második falu és város főterén találkozott már szoborba öntött arcmásommal, nem csoda, hogy nem ismer fel. Nem hibáztatom. Sokat változtam az idők során.
Haklik Norbert
Néztem a tévét, és azon tűnődtem, honnan eredhet az a töméntelen darálásdüh, ami az egyébként egészen bájos Elnökvezér asszonykában munkál.
A következő snittben Nagy Imre a T–54-es harckocsiban száguld el a mindent eldöntő, végső nagy akciójelenet helyszínére, hogy egymagában, rettentő sebeket szerezve, de nem csüggedve, sikeresen szálljon szembe az alkotás főgonoszait egyesítő, Apró klán nevű csapattal.
Kedves biztos úr, mielőtt még bármilyen intézkedést foganatosítana, tájékoztatnom kell a tényállás két kulcsfontosságú eleméről. Az első az, hogy legközelebb vonatot lopok. A második: amikor megteszem, az nem bűncselekmény lesz, hanem nemzeti érdek.
Rögtön rájöttem: a zuhanyrózsán keresztül, mikrocsippel hallgatják le a gondolataimat a sorosisták, merthogy szakmailag és politikailag veszélyessé váltam számukra. És hogy lenyúlhassák a dalaimat.
Kedves biztos úr, kölcsönös és jóhiszemű együttműködésünket előmozdítandó kezdjük egy olyan állítással, amellyel vélhetően mindketten egyetértünk: nekem nem kellene itt lennem. Na látja: nincs közöttünk vita. Ám kénytelen vagyok lerombolni egyetértésünk illúzióját.
„Vissza kellene venned az arcodból. És kellene gyakorolnod némi önzetlenséget. Nyerészkedni próbálsz.” „Nyerészkedni? Azzal, hogy ingyen odaadom mindezt annak, aki érte jön? Mégis, hogyan nyerészkedés ez? Elmagyaráznád?”
Bevettem a tablettát, csak hogy biztos legyek benne, nem tiltott anyag, és ha igen, akkor ne legyek megvádolható a birtoklásával. Először nem történt semmi, csak hirtelen nagyon szomjas lettem.
„Miben segíthetek?” „Abban, hogy befejezed a férjem zaklatását. Na, mi van? Elfelejtettél gépelni? Vagy nincs bátorságod ahhoz, hogy vállald a felelősséget a tetteidért?”
A Louka söröket három vállalkozó kedvű, sörkedvelő helyi férfiú főzi 2012 óta, újabban állandó helyük van a kézműves nedűkre szakosodott boltok polcain.
1654-ben, amikor Daniel Speer, a breslaui (ma Wrocûaw) születésű író és zeneszerző Késmárkról Lőcsére tartva úgy döntött, megmássza a Tátra legmagasabbik csúcsát, a hegyi vezető feladatkörét még a falubeli iskolamester látta el.
Csehország harmadik legnagyobb terének – egyik mellékutcájában feslett föl a múlt szövedéke, pontosabban pergett le a vakolat az egyik sarokházról.