A Lajkó Félixszel közös munkáról, a lengyel népzene helyzetéről és hódító útjáról a VOŁOSI egyik tagja, Stanisław Lasoń mesélt nekünk.
HM
„Magának már nagyon régen vége van, és ezen semmi nem változtat. De én most a legnagyobb ajándékot kínálom, amit egy színház igazgatója kínálhat. A hírnevet. Azt, hogy egy ország fogja figyelni magát!”
Nehéz megmagyarázni, hogy a környezeti gondok terén nincs technikai megoldás, hiszen eddig ahhoz szoktunk hozzá, hogy rendíthetetlenül növekedtünk. De talán van még visszaút.
Nem a tények a makacs dolgok, ahogy azt szokás emlegetni, hanem a látszattények vonzereje, és az össznemzeti toposzok túlélő képessége.
Messze volt még a húsvét, az asszony tudta, a lányáék annál hamarabb nem jönnek, telefonálni meg csak akkor szoktak, ha akartak valamit, vagy valami hülye kérdés az eszükbe jutott.
Vass Norbert üvegecskéi mint pajkos manók lakják be a városi helyszíneket.
A szobordöntés csak a kezdet, érdemes lesz megvizsgálni a KFT zenekar Afrika című dalát is politikai korrektség szempontjából.
„Figyelj, már nem vagyunk fiatalok. És itt van ez az egész. Omlik össze minden, a civilizációnak, amit ismertünk, vége.”
A karikatúra nem vicc, a karikatúra többek között udvariasságával tűnik ki. Azzal, hogy bár lehetne ízléstelen, hatásvadász, hiszen azzal könnyű figyelmet kelteni, mégsem teszi.
Képes Gábort irigylésre méltóan sokféle érdeklődés és rendkívül szerteágazó tudás jellemzi, ráadásul személyében a tudomány és a bölcsészet ritkán látott harmóniában fér meg egymással. Interjú!
Miben hasonlít és miben tér el a lengyel és a magyar válságkezelés?
Az elmúlt hónapokban munkavédelmi oktatófilmek egész sorát lehetett volna megörökíteni annak a gigászi küzdelemnek az örvén, ahogy a láthatóan nem túlságosan szakképzett munkások a magyar buhera és a Mekk Mester-i leleményesség legnemtelenebb hagyományait haladva őrizve küzdenek az anyaggal.