A tásaság szerint kell néhány nap, amíg az új lehetőségek közül minden utas megtalálja a számára megfelelő buszt.
Lakner Dávid
Kíváncsi leszek arra, a különböző oldalak miként fogadják majd Reisz Gábor új filmjét.
Kaotikus állapotokat hozott a vonatpótló buszok üzembe állítása, a nemrég elrendelt vágányzár, és még ennél is rosszabb jöhet a következőkben. Vitézy Dávid lapunknak elsősorban a kapkodással magyarázta a történteket.
A Színházi Kritikusok Céhe már 44. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, elismerve a tavalyi évad kiemelkedő teljesítményeit.
Harminc éve hunyt el Szűr Szabó József karikaturista-festő. Miként emlegették a Magyar Nemzet első számában, és hogyan köszöntötte őt Mándy Iván?
Száz éve született Gera Zoltán színművész, a jelentős mellékszerepek specialistája.
Az LMP-sek ugyanazokhoz a választókhoz fognak szólni, mint Vonáék. A többi ellenzéki párt egy másik tortát szeletel majd.
A Csáth-kötet legfőbb értékét a térképeken pontosan megjelölt helyszínek, a szabadkai és palicsi fotók, a ritkán látott családi képek jelentik.
Decemberben vonják le a tanulságokat, sokan bíznak az újranyitásban. Balassagyarmat kormánypárti polgármestere szerint a fővonalak és az elővárosi közlekedés fejlesztése után nincs más út, mint a szárnyvonali kötöttpályás közlekedés fejlesztése.
Az író toxikus vezérekről, három hazáról és a határon túli magyarokról. Interjú!
Sosem ott volt a törésvonal, hogy jobb- és baloldali. Hanem ott, hogy valaki tisztességes vagy sem, empatikus vagy sem, elfogadó vagy sem – Kiss Judit Ágnes írónő a cenzúrázott verséről, megosztottságról és kereszténységről. Interjú!
Emlékszem, mennyire felháborodott osztálytársam azon, hogy a lájkolni szóalakot használtam írásban. Mentségére szóljon: 2010-ben kérte ezt ki magának.