A New York Times felmérése nem jósol nagy sikert a demokratának a jövő évi elnökválasztásokon.
Lukács Csaba
150 forintért adták (volna) a belépőt a városegyesítés emlékére, de a szerverek nem bírták a rohamot.
Telegram-csatornák elemzése alapján írja ezt az amerikai lap.
Egy hónappal az esemény előtt minden jegy elfogyott az ötcsillagos luxuskastélyban szervezett eseményre.
A legszembetűnőbb az új felszámolási eljárások idei növekedése, ami már most közel kétszerese a tavalyinak
Szeptemberben kétszer annyi vállalkozást zártak be, mint augusztusban.
Sokan – főleg az otthon tanuló diákok – jogtalan előnyről és igazságtalanságról beszélnek.
A lengyel Polityka szerint magyar tanácsra indulhatott el a példátlan lejárató kampány Donald Tusk ellen.
Mivel a csoport másik mérkőzésén Szerbia nyert Montenegró ellen, egyelőre minden kérdés nyitott maradt: a következő két meccsen nekünk kell még legalább egy pont.
Legalább ezer magyar szurkoló kísérte el a csapatot Litvániába.
Telt ház, betyáros első félidő, végigszenvedett második. Magyaroszág – Szerbia 2-1!
Ontario tartomány miniszterelnökéről van szó, aki egy éve még Novák Katalinnal találkozott, most 8 milliárd dolláros ügyben vizsgálják a kanadai politikust.