A magyar holokauszt 79 évvel a megtörténte után sem tudott még össznemzeti tragédiává válni. Az továbbra is valami zsidó ügy, amelyről furcsa betűket rejtő emléktáblák mellett emlékeznek meg messziről jött emberek.
Lukácsi Katalin
Azt akarom, hogy leszámoljunk azzal a téves értelmezéssel, hogy ami nem keresztény, és kritizálja is az egyházat, azt máris egyházüldözőként értelmezzük, netalán az egyház ellenségeként.
Megértem, kedves Máté, hogy Apró Antal villájának lakájaként kordonbontást látni kellemetlen. Onnan nézve rossz emlékeket idéz, ráadásul annak a veszélyével fenyeget, hogy még a végén demokratának kellene lenni hatalomra jutva is.
Egy ilyen áldott és szentéletű miniszterelnökről (ejnye, református, az igaz) képes lennék azt állítani, hogy lelki és mentális egészségünknél fontosabbak a számára az olcsó és önző hatalmi játszmák? Hát hol van belőlem az isteni kegyesség?
A biztonság és a rend iránti vágy két olyan érték, amelyeket a demokrata, polgári erők gyakran elhanyagolnak. Az az elit azonban, amelyben a szabadságvágy és a sokszínűség szeretete megelőzi a biztonság- és rendóhajt, egyre kevesebb hatással bír a „vidékre”.
Magyarországon olyan politikusok vannak kormányon, akik számára saját ellenzékük a sátán hada, és akiket szerintük az antikrisztianizmus vezet.
A mindenkori újságírónak azok mellett kell elkötelezettnek lennie, akiket tájékoztat, és nem azok mellett – vagy azok ellenében –, akikről tájékoztat.
Bíró László jobbikos politikus ma éppen úgy nem antiszemita és rasszista, mint amennyire én sem vagyok NER-lovag hároméves ellenzéki aktivitás után.
Fabiny Tamás megkülönböztette a kereszténydemokráciát a politikai kereszténységtől, és hitet tett amellett, hogy szétválasszák az egyházat és az államot, hiszen csak a független egyház töltheti be azt a kritikai funkciót, amelyre sok más feladat mellett hivatott.
A politikusoknak semmi más dolguk nincs, de az nagyon, hogy meghallják azok kérését, akik működtetik az országot.
Nemcsak Orbán Viktor a felelős azért, hogy milyen országban élünk, hogy milyen a közéletünk, hogy hová süllyed demokráciánk, hanem mi magunk.
Nem kell érdektől vezéreltnek lenni ahhoz, hogy a párt külső-belső vitáit elgyengülés helyett lehetőségként értelmezzük.