Már 3213 főre nőtt az igazolt fertőzöttek száma Magyarországon, 904-en pedig gyógyultan távoztak a kórházból.
Magyar Hang
A hitelminősítő 10 százalékos recessziót jósol a koronavírus-járvány miatt.
Napközben akár 27 fok is lehet.
A vasúttársaság állítja, a szükséges óvintézkedéseket betartják a kocsikban.
Pedig több vizsgálatot csak akkor lehet elvégezni, ha a páciens rendelkezik negatív koronavírus-teszttel.
A független parlamenti képviselő más oldalról is igyekezett megvilágítani a hazánkban zajló eseményeket.
A főpolgármester szerint az ország és Budapest újranyitása szempontjából nagyon fontos lenne tudnunk, igaz-e amit az eddigi információkból ki lehet olvasni: a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.
Az egyik támadót sikerült azonosítani, mert elfelejtette eltüntetni az összes nyomot maga után.
Afrikában romlik a helyzet nagyon valószínű, hogy a népesség növekedése miatt.
Azt állítják, hogy semmilyen adatot nem tárolnak, csak a szabályok betartását ellenőrzik.
A Főpolgármesteri Hivatal a lakóhelyhez közeli, kevésbé zsúfolt parkok látogatását tanácsolja, ahol nem gond betartani a 1,5 méteres távolságot.
Az igazolt fertőzöttek számát tekintve még csak ötödik, az egy nap alatt megbetegedettek számában viszont már második Putyin hazája.