A járványhelyzetben nem tudta kellő hatékonysággal ellátni a feladatát Varga Ivett, szól az indoklás. Helyettese lesz az utódja.
Magyar Hang
A bántalmazottaktól fordulnak el a kormánypártok, mikor elutasítják az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást, vélik ellenzéki képviselők.
A legtöbben a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt számíthatnak szankcióra.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben figyelik meg a férfit, a Blikk szerint nem tagadja, hogy ő ölte meg édesapját.
A közfinanszírozott ellátásban nem kell fizetni a laboratóriumi tesztekért, a magánellátásban viszont az egészségügyi szolgáltatót terheli ez a költség.
Karácsony Gergely „antidemokratikus, egyeztetés nélküli” döntéséről beszél Borbély Lénárd.
Baricz Dezső arról is beszélt, hogy többször látott kék, zöld foltokat a házaspáron, de végig azt állították, hogy elestek.
A KDNP hétfőn nyújtotta be a javaslatot, ma pedig már szavaztak is róla. Több ellenzéki képviselő is táblákkal tiltatkozott.
Szél Bernadett pert indít.
Megkezdődtek a vizsgák, továbbra is szigorú járványvédelmi intézkedések mellett. „Nagyon könnyű” feladatsort kaptak a diákok a szaktanár szerint.
További nehezítik a tájékozódni és tájékoztatni próbáló sajtó dolgát.
A fertőzöttek száma már megközelíti a 3,6 milliót, de több mint 1,1 millióan meggyógyultak.