Akár 1,8 millióan is elkaphatták a fertőzést a Bonni Egyetem kutatói szerint. Nem ez az első vizsgálat, amely jóval több beteget jelez.
Magyar Hang
Két pályázaton összesen 150 milliót oszt ki a PIM. A zeneszerzőknek a trianoni évfordulóra kell művet komponálnia.
A független parlamenti képviselő hangosan hallgatott zenét az autójában, felcsavarta a hangerőt, amikor a rendőrökkel beszélgetett.
Eredetileg egy csepeli ingatlanba kerültek volna a rászorulók, de a polgármester tiltakozása miatt a Városházán kapnak szállást.
A független képviselő szerint a parlament akár már a mai napon is tárgysorozatba veheti a javaslatbenyújtási jog módosítására vonatkozó javaslatot.
Párizsban újra megvizsgálták egy influenzásnak hitt beteg mintáját. Tavaly december végén került kórházba: koronavírus-fertőzéssel.
A fővárosi főügyész nem nevezte meg a vasárnap elkövetett bűncselekmény áldozatát, ugyanakkor a megjelent információk szerint a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész.
Petr Necast azzal vádolják, hamis tanúzással menteni próbálta jelenlegi feleségét, aki kabinetfőnöksége idején jogtalanul visszaélt a katonai titkosszolgálatokkal, amikor még a miniszterelnök szeretőjeként megbízta őket a kormányfő akkori feleségének megfigyelésével.
A vártnál könnyebb feladatoknak nevezték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezett igazgatók, szaktanárok és vizsgázók.
Az államfő erről hétfőn kora délután beszélt egy televíziós nyilatkozatban, amelynek központi témája a koronavírus-járvány elleni küzdelem volt.
Egyelőre a szabályok pontosítását kérik.
„Bárány volt. Mostmár úgy tűnik áldozati bárány” – írták búcsújukban.