A nehéz anyagi helyzetbe került acélműnél munkarend-átszervezéssel, a költségek visszafogásával igyekeznek úrrá lenni a helyzeten.
Magyar Hang
Nem hosszabbítanak a gyár határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalóival.
Interjú Csókay Andrással, Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással. Utazás a baranyai mozgókönyvtárral. Keresse a lapot ezúttal már csütörtöktől az újságárusoknál!
Az orosz elnököt Szijjártó Péter fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.
Változatos üzenetekkel és formában nyilvánítottak véleményt az ellenzéki pártok az orosz elnök látogatásáról.
Utolérte a hazai nehézipart a válság: tömeges elbocsátásra készül Dunaferr. A vállalat a kormánytól kért segítséget.
Évről évre tárgyal egymással a magyar kormányfő és az orosz elnök, aki korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is rendszeresen találkozott – az akkori Fidesz hangos tiltakozásával kísérve.
Az Ukrajnából foglalkozó dokumentumból kimaradt a kisebbségi jogok betartására való felszólítás – mondta Szijjártó Péter az Eurázsia Fórumon. A külügyminiszter már találkozott az orosz ipari miniszterrel és Roszatom vezérével is.
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium idén hetedik alkalommal hirdeti meg az Év fája szavazást. A 2020-as esztendő fája a tatár juhar, a kecskefűz és a rezgő nyár közül kerül ki.
Ha a közgyűlés megszavazza, közel hétmillió forinttal vigasztalódhat a korábbi budapesti városvezető.
A párt elhalasztotta és csak jövőre tartja meg tisztújító kongresszusát.
Orbán Győzőnek és Tiborcz Istvánnak is sikerült olyan vállalkozásba fognia, ami mára a legértékesebbek között van hazánkban.