A SZERZŐ TOVÁBBI CIKKEI
Hatalmas Isten
Minden más hatalom, országlás, uralkodás: véges. Korlátos időben, kötött térben. Hiába okoz éhséget vagy akár mániát, lett belőle szép magyar nyelvünkben mennyiségmutató jelző, tölti meg és be játszmáival társas életünket, a hatalom mindig ideiglenes. És minden hatalom felett létezik egy másik hatalom.
Naplóbejegyzések 10. (1987. január)
Ma egész nap itthon voltunk, pedig ma már iskola van, de anyáék azt mondják, nem is volt ma iskola sem, mert olyan hófúvás van, hogy egyáltalán nem lehet kimenni a házból. Mi reggel mentünk azért, a félheteshez.
Naplóbejegyzések 9. (1990. december)
Tegnap jöttek haza anyáék a kórházból, és azt akartuk a húgommal meg az öcsémmel, hogy örüljön anya, örül is, azt mondta, de látom, hogy mikor azt hiszi nem látjuk, sír.
Naplóbejegyzések 8. (1990. november)
A boltnál van egy telefon, azon hívtam a mentőt, de csak nagyon sokára vették fel, nem is emlékszem, hogy mit mondtam, csak tekertem vissza, hogy megnyugtassam anyát, hogy jönni fognak. De nem jöttek.
Történelmünk egy vészterhes időszaka a hátországból
A többnyire kisprózáiról ismert Kiss László ezúttal regénnyel jelentkezett. A Mindig, ha jön az este a második világháború előtt, illetve idején játszódik, a főszereplő pedig egy Lotti nevű sváb kislány, aki orvosnak készül.
Naplóbejegyzések 7. (1988. október)
Nem szeretem, ha anya kiabál, velünk nem nagyon szokott, de máskor igen, és nem jó. Nem jó, ha valami rossz neki. A szüretet sem szereti, az ital miatt, mert ilyenkor sokat isznak. Szerintem viccesek, anya szerint meg nem.
Detektívtörténetbe bújtatott szépirodalmi csemege a Szindbád Amerikában
Társadalmi és kulturális szempontból olyan mű, amely a bevándorlás, identitás, kisebbségi lét és kulturális konfliktusok komplex hálóját tárja fel, miközben az egyéni és közösségi identitás kérdéseit is mélyrehatóan vizsgálja.
Jeles idők
A karácsony jelekkel érkezik. Az ünnep feltűnő. A jelekből tudható, hogy amit jeleznek: közeledik. Az általunk tapasztalt világ idén is tele a karácsony jeleivel. Itt-ott már túl is csordul, a jelek át-átveszik a jelzett dolog szerepét. Mit is ünneplünk, (majd) a karácsonyt vagy a karácsony ünneplését?
Naplóbejegyzések 6. (1989. szeptember)
Délután pont akkor kell a ketteshez indulni, amikor a többiek kimennek focizni, vagy maradok anyával a fél ötösig, de akkor meg olyan későn érünk haza, hogy nem tudni, mi vár otthon, apa vagy a rém. És ezen gondolkozni meg a legrosszabb.
Naplóbejegyzések 5. (1990. augusztus)
A kukoricát Rega mama téngerinek hívja, apa azt mondja, a tengert emlegeti ilyenkor, mert Amerikából hozták be a kukoricát, a tengerentúlról, a pattogatott kukorica meg pattogatott téngeri, a főtt meg főtt téngeri.
Naplóbejegyzések 4.
Igazából én mindegyik csokit szeretem, mindig azt, amit éppen lehet kapni a kocsmában, ahol a tejet meg a kenyeret lehet venni szerdán, amikor nincs bolt.
Petőfi nyomában
Szálinger Balázs tisztelettel fordul Petőfi alakja felé a Mintha repülnékben, ugyanakkor nem idealizálja őt, emlékművet sem akar állítani, jóllehet ez utóbbi ennek ellenére sikerül. Mert az Úti jegyzetek helyszínein most ő van, neki van viszonya hozzájuk.













