Azért támadja ennyire vehemensen a Fidesz, mert ma akarva-akaratlanul ő testesíti meg Magyarországon az aktív ellenzékiséget.
Pápay György
Az a fajta háború, amit a magyar kormány a koronavírus-járvány idején az ellenzékével szemben visel, egészen példa nélkülinek mondható Európában
Semmiféle rendkívüli helyzet nem kellett ahhoz, hogy Magyarországon demokratikus kulisszák között kialakuljon a kormányzati túlhatalom.
Az ellenzéki rutin jelenleg nem sokat ér, sőt rosszabb esetben akár el is idegenítheti azokat, akik bíznak a kormányzati válságkezelés sikerében.
Ha egy kormány gesztusokat vár az ellenzéktől – ráadásul egy módszeresen legyengített ellenzéktől –, először neki magának kell gesztusokat tennie.
Az erős vezető, akinek a hatalmát nem korlátozzák erős intézmények, gyakran nem tesz mást, mint fék nélkül száguld a szakadék felé.
A koronavírus-konteókkal szembesülve már-már félelmetes belegondolni, hogy évek óta hasonló színvonalú összeesküvés-elméletek emelkednek a hivatalos kormányzati kommunikáció szintjére.
A frontvonalak összekuszálódását követően jóval nehezebb a számos sebből vérző Nattal kapcsolatos minden szakmai kritikát a pártpolitikai térbe tolni.
Hadházy Ákos felvetésének az a legelőremutatóbb eleme, hogy az ellenzéki pártoknak egy „árnyékparlamentet” kellene létrehozniuk.
Az agresszív fideszes tematizációra az ellenzék gyakorlatilag nem tud jó választ adni, csak abban az esetben, ha képes azt valahogy „felültematizálni”.
Az új Nat elfogadásával a kormány lényegében írásba adta, hogy belátható időn belül nem kíván érdemben foglalkozni az oktatási rendszer problémáival.
Az ellenzék pártjainak egy teljes ciklust kell úgy eltölteniük, hogy a legkevésbé kívánt szövetségeseiket is kénytelenek vállalni, mert kizárólag együtt van esélyük a sikerre.