Pauló Gergő

Ki tehet róla? Ki tehet ellene?

Ki tehet róla? Ki tehet ellene?

Mészáros Lőrinc néhány hete egy teljes évi magyar Soros-támogatás 27-szeresébe kerülő jachton vakációzott családjával. Egyetlen kilométer autópálya építése hazánkban a szóban forgó egymilliárd forintnak tipikusan legalább 2, de inkább 3-4-szeresébe kerül.
Sikeres volt-e a tudatformálás?

Sikeres volt-e a tudatformálás?

Miután sok évig arra kondicionálták az embereket, hogy alapvetően a pénztárcájukra fókuszálva ítéljenek valamit jónak vagy rossznak, sikerülhet-e most megértetni velük olyan lépéseket, amelyeknek ezen túlmutató célja, értelme van?
Lenne itt egy feladat az ellenzéknek

Lenne itt egy feladat az ellenzéknek

Miközben április 3-a után nyalogatják sebeiket az ellenzéki pártok vezetői és képviselői, akár rá is szánhatnák magukat, hogy megírják és kommunikálják a tusványosi beszédben (is) elhangzott világmagyarázat alternatíváját.
Háború és ökológiai válság

Háború és ökológiai válság

Ha továbbra is azt gondoljuk, hogy elegendő több pénzt keresnünk és környezetbarát termékeket választanunk, illetve ha elhisszük a politikusainknak, hogy a GDP-növekedéstől lesz jobb az életünk, akkor a változatlanság mellett tesszük le a voksunkat.
Népesség és környezet: baj-e, hogy fogyunk?

Népesség és környezet: baj-e, hogy fogyunk?

A népesedés visszafogásának leghatékonyabb módszerei nem népirtásról szólnak, ilyen ugyanis a nők jogainak kiszélesítése; hozzáférés biztosítása a családtervezési, fogamzásgátlási módszerekhez; a gyerekek iskoláztatása, taníttatásuk meghosszabbítása.
Miért nem Ángyán?

Miért nem Ángyán?

Elhisszük-e, hogy a pártszínezettől függetlenül egymással a mezőgazdaság terén (is) alapvetően egyetértő politikusoknak van igazuk, vagyis: minél kevesebb munkaerőt alkalmazó minél nagyobb gazdaságok, minél intenzívebb, gépesítettebb, automatizáltabb módon termelő, exportorientált mezőgazdaság kell nekünk, illetve, hogy nem is lehet mást választani?
Az állampolgár sikerként megélt kudarcai

Az állampolgár sikerként megélt kudarcai

A rosszabbik eset, ha még csak észre sem vesszük, hogy a hatalmon lévők által kiépített és uralt kommunikációs gépezet elhiteti velünk, hogy az állampolgári kudarcaink valójában sikerek.
Nagy István esete Bige Lászlóval

Nagy István esete Bige Lászlóval

Akinek az esetleges kartellezésen túl (ami büntetőjogi kategória) baja van Bige cégének piaci működésével, annak valójában a globális kapitalizmussal és a szabadkereskedelmi világrenddel van baja.
Korrupcióról, világosan

Korrupcióról, világosan

Nincs mit csodálkozni azon, hogy az emberek többsége elsősorban nem a korrupcióval kapcsolatos állapotok és ígéretek alapján alakítja ki a pártpreferenciáit, hanem olyasmik alapján, amikkel kapcsolatban vannak pozitív tapasztalatai.