Óriási a munkaerőhiány a volán mögött, pedig a jövedelmek jóval magasabbak, mint a tanári bérek. De vajon miért van így?
R. Kiss
A lengyel jobboldal választási veresége egy normális világban nem lenne a világ vége a Fidesz számára.
Hiába telt el több mint egy hét a nagy informatikai átállás vége óta, MBH-s és nem MBH-s ügyfelek még panaszkodnak. A bank szerint ugyanakkor már egy másik karbantartásról van szó, ami megszokott a pénzintézetek körében.
Az Evangéliumi Testvérközösség kálváriája is mutatja, milyen nagy szükség lenne arra a biztonságot adó következetességre, amit a napokban elhunyt Sólyom László öröksége is képvisel.
A volt kulturális attasé szerint megrendülhetett a bizalom a hadseregben is, amely az izraeli társadalom fontos kohéziós ereje.
A szakértő szerint Izrael szárazföldön is be fog vonulni a Gázai övezetbe, még ha ez a hadsereg számára komoly emberveszteséggel is járhat.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint a gazdasági szereplők szempontjainak sem feltétlenül felelt meg a törvény.
Az idei inflációs adatokat még nem is vették számításba.
Valószínűleg nincs egyetlen olyan szülő sem, aki azzal a gondolattal engedi el a gyermekét az iskolába, hogy talán soha többé nem látja élve. A ritka, de fájdalmas tragédiák jelzik, mekkora a pedagógusok felelőssége.
A II. kerületi színház üzemeltetője feladta, de az intézmény tulajdonosai bíznak benne, hogy más folytatja tovább a munkát.
Nógrádi Zoltán túlzásnak tartja, hogy összeomlott volna a határőrizet.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint 1000-1500 pedagógus nyilatkozhat úgy péntekig, hogy nem fogadja el az új státuszt, de ez csak kis része a rendszerből hiányzó tanerők számának.