Terepen dolgozó pedagógusok, szociológusok, közösségfejlesztők beszéltek a tapasztalatokról a Kovász Közösség által szervezett beszélgetésen.
R. Kiss
„Aki beleszól a közügyekbe, megnézheti magát” – Krekó Péter és Kéri László politológusok százmilliárdok bespájzolásáról, Karácsony és Márki-Zay esélyeiről és arról, miért nem száll le a Fidesz a magas lóról.
Csökken viszont a fertőzésszám Portugáliában, Franciaországban, és hosszan tartó csökkenés után stagnál Spanyolországban.
Az új nemzeti konzultáció szokatlan módon eldöntendő kérdéseket is tartalmaz. A végeredmény akár még érdekes is lehet.
A dolgozók csaknem negyedét bocsátották el, a többiek sok esetben csökkentett bért kapnak, és teljesen bizonytalan, mikor számíthatnak nyitásra.
Arról sincs szó, hogy visszakapja a korábbi egyházi státuszát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.
A magyarországi halálozási adatok európai összehasonlításban magasak. Ilyen értelemben tehát nem sikerült kordában tartani a járványt. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy a kormány szerette volna.
Vannak jogellenes tartalmak, amelyeket nyilván el kell távolítani a közösségi médiából; kérdés, ki dönti el, hogy mi a jogellenes tartalom.
Aki a számlák kifizetését tologatja egyik hónapról a másikra, hitelre kapja tüzelőt, és a gyereknek szánt születésnapi torta nem fér bele a havi költségvetésébe, az nyilván utolsóként fog gondolni saját egészségbiztosítására.
A brit vírusmutációk mellett más okai is lehetnek annak, hogy megtorpant a járvány lefelé tartó szakasza. Hogy mik ezek, azt még vizsgálják.
A Szputnyik V vakcinából 200 ezret várnak februárban, az első, 500 ezer adagos szállítmány a Sinopharm vakcinából pedig jövő héten fog érkezni.
A béreket hónapok óta csak részletekben fizették, most végrehajtás indult ellenük. Eközben hamarosan kollektív szerződés nélkül maradnak a munkavállalók.