Rácz Miklós épületkutató szerint beszűkült, befektetői érdekekhez igazodó gondolkodást mutat a történelmi épületek átalakítása.
R. Kiss
A kormány annyiszor kiáltott farkast, hogy már nem hiszik el neki – Lantos Gabriella és Lukács László György oltásokról, vakcinaútlevélről, kampányról és a kormány iránti bizalomról.
Göd momentumos polgármestere mindkét alpolgármestert leváltotta a veszélyhelyzeti jogosultságával élve. Szerinte ez szükséges volt, a kormányhivatal szerint túlkapás.
A tagság csaknem fele Armin Laschet riválisát, Friedrich Merzet támogatta. A megosztottság a sajtót és a koalíciós partner Szociáldemokrata Pártot is aggasztja.
A tervek szerint a szóbeli és írásbeli vizsgákat is megtartanák 2021-ben, de a távoktatás rányomhatja a bélyegét a felkészülésre.
Több hónapnyi távoktatás, stressz, elszigeteltség és egy »elmaradt« 18. születésnapi buli után vajon helyes-e ugyanazt követelni az érettségin, mint máskor?
Gyakorlatilag nem kaptak volna lehetőséget a szociális dolgozók a sztrájkra, ha elfogadják a kormány ajánlatát – ezt állapította meg végzésében a Kúria.
Míg egy demokratikus jogállam sérülékenysége a hibái ellenére is körbe van bástyázva különböző garanciákkal, addig egy-egy populista vezér „igazságkereső” ámokfutását láthatóan nem nagyon zavarják fékek és ellensúlyok.
Brit kutatások szerint jobban terjed az új koronavírus-változat a gyermekek körében. Bár náluk a súlyos tünetek továbbra sem valószínűek, továbbterjeszthetik a vírust. Az iskolákat mától bezárták az Egyesült Királyságban.
A volt uniós biztos szerint egy nem létező eszköztől vártuk, hogy megoldja a jogállam minimális normáinak a betartatását.
A Dunaferrnél játszódó abszurd színdarab is mutatja, hogy Magyarországon a munkáltató azt csinál, amit akar. És ezt tudja is.
A Fidesz ellenzékből még mindenkinek emelt volna, most viszont azzal érvel, hogy az idős hozzátartozó ápolása az élet természetes rendje.