A bíróságok nem vizsgálták érdemben a panaszokat, és a korábbi szakvélemények ellenére is iskolába kerülhetnek gyerekek.
R. Kiss
2750 új férőhelyet adtak át. Ha a börtönzsúfoltság megszűnik, nem lesz miért kártalanítást kérni a fogvatartottaknak. Ám a jogerősen megítélt összegeket akkor is ki kell majd fizetnie a magyar államnak.
A bérlakásprobléma egyelőre csak a margón jelenik meg az új elképzelésekben: a rozsdaövezetek bérlakásai növelhetik a kínálatot, már ha lesznek itt egyáltalán ilyenek, ugyanis ez sem biztos.
A szakértő zsúfolt csoportszobákra és konfliktusokra figyelmeztet a debreceni döntés kapcsán. Volt olyan fideszes képviselő, aki nem szavazta meg az önkormányzat javaslatát a létszámemelésről.
A volt perui nagykövet számítógépén 19 ezer gyermekpornográf felvételt találtak.
Pénteken szavazhat a Parlament a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításáról. Marad az eredeti terv.
Legfőbb ideje, hogy a háborús nyelvezet eltűnjön a közbeszédből, és a harc-győzelem-önfeláldozás-dicsőség négyszögének helyét a jövőről szóló gondolkodás vegye át.
Először a tavaszi mezőgazdasági munkák, aztán a húsüzemekben történt tömeges fertőzések miatt irányult a figyelem a kelet-európaiak munkakörülményeire.
Jelentősen lazítana a műemlékvédelmi szabályokon a kormány. A változás a magyar műemlékek nagy részét érintheti.
Gyakori az ingyenmunka, a táboroztatásért étkezési jegy jár, vagy még az sem. A pedagógus szakszervezet összeszedte, mit kérhet a tanártól az iskola nyáron.
A nyilvánosságot kész tények elé állítják a kormány újabb és újabb reformötletei. Az érintetteknek is meg kell elégedni annyival, hogy „jó lesz nektek”.
Csupán az iskolai bántalmazás bizonyos tünetein segíthet az iskolaőr, megoldást nem jelent az agresszióra.