Szántó T. Gábor új könyve, A jazzprofesszor egy drámai életút és a modern magyar jazz regénye: a zongorista-zeneszerző Gonda János titokban tartja múltját: a nyilasüldöztetést és a Rákosi-rendszer alatti börtönbüntetését. Ebből olvasható most egy részlet.
Egymás mellett feküdtek, az ágytámlának döntött nagypárnákon. A nő megmozdult, közelebb húzódott a férfihoz, fejét a mellére támasztotta, hosszú hajával beterítette.
Egy ismerősömnek megemlítettem, hogy olyan érzésem van, mintha figyelnének. Röhögött, hogy üldözési mániám van, de egy pasas állandóan feltűnt a környezetemben: utcán, üzletben, a munkahelyem előtt. A negyedik vagy ötödik alkalommal megszólított, hogy beszélni akar velem.
Mi tagadás, félve készültünk a vizsgára, de nem a szóbeli része, hanem az írásbeli beugrókérdések miatt, ami egyfajta előszűrő volt, ki juthat egyáltalán az előadóteremből a tanszéki szobába, a Professzor színe elé.
A vádak csak az Államvédelmi Hatóság központjában hangzottak el, ahová lefüggönyözött Pobeda szállította. Gyéren világított helyiségben vették le róla a csuklyát, amit még a kocsiban rángattak a fejére.
„Meglesz minden, amit kíván. Van viszont itt valami. De lehet rajta segíteni. Valaki megátkozta magát. De az átok eltávolítható. Adjon még egy kis pénzt, és akkor leveszem magáról.”
Esténként, amikor mami és papi lefekszik, felkelek, és összeragasztom leukoplaszttal Csöpi fülét, ne mondhassák rá, hogy korcs. A nácik is valami ilyesmit mondtak, csak emberekre.
1954 márciusának első vasárnapján, amikor Kolozsváron minden megbolondul a hirtelen melegtől, és az emberek kirajzanak a szabadba, a Farkas utca 13.-ban a város új helyettes párttitkárát, Gheorghe Popot ünneplik kollégái, pártbizottsági elvtársai.
