Megjelent könyvei példányszáma eléri a 80 milliót, húsz nyelvre fordították le műveit és ezek közül nem egy nemzetközi bestseller lett. Ennek ellenére nemhogy a magyar irodalombubusok, de az átlag lengyel olvasó számára se mond sokat ma már a Ferdynand Ossendowski név.
A Pál utcai fiúk igencsak időtálló közös valutánk a lengyel és a magyar közt zajló kulturális cserekereskedelem terén. De hogy lett belőle Fiúk a fegyverek teréről?
Nem tudom, a magyar nyelvű kötelező olvasmány- és ifjúsági szerzők mennyire vannak biztonságban, de a lengyel Henryk Sienkiewiczet, a Quo vadis és a Kereszteslovagok íróját már kikezdték hazájában.
A dillettáns költő, Katona László komoly (vagy épp nagyon is komolytalan) befolyást gyakorolt a Bëlga együttes, és a Magyar nemzeti hiphop című időtlen sláger szövegének létrejöttére is jótékony hatással volt.
Az amatőr verselő és a dilettáns közötti határvonal talán ott húzódik, hogy előbbi nincs meggyőződve költői küldetése biztos kimeneteléről, míg utóbbi jócskán túlbecsüli saját képességeit és szerepét.
Míg nálunk senki nem vette a fáradságot (vagy a bátorságot) Karinthy óta, hogy nekiugorjon a klasszikus újrafordításának (tényleg, miért is nem?), a lengyeleknél volt erre jelentkező annak ellenére, hogy az első fordítás ott is kultikus státuszt vívott ki magának.
Petri György szikár, megrágott alakjával és ránchintette arcával, tudatosan vállalt önsorsrontásával számomra azt a táltosba hajló elátkozott dalnokot idézi meg, aki szent bolondként veszi magára egy nagyobb közösség terheit, átkait és vétkeit.
Nem lettünk-e valamiképpen mi, akik a világ mégiscsak szerencsésebb részén élünk, szigetek? Megannyi kis mérges, a maga igazának keresésébe és felmutatásába belefáradt választófejedelemség.
Az ember nem is érti, miért nem készített még sorozatot a Netflix vagy az HBO a filológusokról. Pedig egy jó kis szövegközi nyomozás semmivel nem kevésbé izgalmas, mint egy helyszínelés. Itt van például Szécsy János ügye.
