Izgatott alak rontott be a terembe, egyenesen az igazgatónőhöz lépett, valamit súgott a fülébe, aki erre az irodába sietett. Két perc múlva jött vissza. Hullasápadt volt, alig tudott megszólalni.
Szekrényes Miklós
Kellett egy új canga, na, Misi fia rég kinőtte a régit. Eldöntötték, hogy a neten vásárolnak egy mountain bike-ot, találtak hamar egy frankót, a mérete, a színe és az ára is okés volt, ráadásul ingyen szállították házhoz.
Na, fiatalúr, elég a hisztiből, a zöngék nem idióták, és pláne nem az enyémek. Gondolom, van príma nyelvtankönyved, ülj neki, és tanuljál! Mit gondoltál?
„De hiába ette az unokám a salátát még magában is, hiába kérte, hogy csináljak neki külön csak azt. Nem engedi hozzám a lányom új pasija, vagy hogy is mondják ezt mostanában.”
„Srácok, azt tudjátok, hogy ez a zene nem tiszántúliaknak való?” Nem közöl. Kinyilatkoztat. A nagydumás őszes hajú konokul hallgat. A szőke nem tudja, mennyi ebben a hallgatásban a dac, a frusztráció, mert találva érzi magát barátja.
Arra gondolok, úgy éltél, hogy nem láttalak meghalni, és úgy haltál meg, hogy nem láttalak élni.
Akkor még nem tudta, hogy aznap éjjel olyan bejelentéseket tesz a miniszterelnök, hogy előbb csak kényszerszabadságolják, aztán elbocsátják.
Akkor fészkelte be magát elméjébe, amikor élvezettel figyelte, mennyire félnek tőle a nézőtéren. Akarta ezt az érzést, még sokszor akarta.
A szürke város, a rejtett füst, a vígan élés, minden passzolt, egyszerűen tökéletes volt hintában titkos cigizéshez.